Kultúra

2017.01.01. 18:00

Újjászületés és új reformáció

Kercaszomor - Újjá kell születni és lelki igényességre van szükség a besavanyodás helyett - erről beszélt a reformáció ötszáz éves jubileumának őrségi évindításán Ozsváth Imre kercaszomori lelkipásztor.

Bakos Ágnes

Ozsváth Imre, az Őrségi Egyházmegye Kercaszomori Református Társegyházközség lelkipásztora hirdetett igét a vasárnapi istentiszteleten. Különleges volt a január 1-jei alkalom, hiszen ezzel vette kezdetét a reformáció ötszáz éves jubileuma alkalmára meghirdetett emlékév az Őrségben.

A magyar, így az őrségi református közösség egy másik kerek évfordulót is ünnepel 2017-ben, hiszen saját hitvalló közössége megalakulásának 450. évfordulóját írják. Lelki megújulásról, odafigyelésről, alázatról szólt a vasárnapi igehirdetés, amelyen a református gyülekezet tagjai mellett a térség evangélikusai és katolikusok is részt vettek.

- Mi Istenhez tartozunk, bárhová is tart ez a világ. Bármit hoz az új esztendő, mi kinyilvánítjuk, hogy itt, az Őrségben mi együtt vagyunk Istenben - mondta igehirdetésében Ozsváth Imre, az Őrségi Egyházmegye Kercaszomori Református Társegyházközség lelkipásztora a vasárnapi istentiszteleten.

Különleges alkalom volt a január 1-jei a kercaszomori templomban, és nem csak az őrségi református gyülekezetnek: az evangélikusok és a katolikusok is együtt ünnepelték a reformáció kezdetének ötszáz éves jubileumát. Sőt, kétszeres jubileumot ad a 2017-es esztendő: A protestáns világ 2017-ben ünnepli a reformáció kezdetének 500 éves jubileumát, a Kárpát-medence reformátussága emellett saját hitvalló közössége megalakulásának 450. évfordulóját is.

Megtelt a kercaszomori református templom a különleges alkalomra, amellyel megkezdődött a reformáció jubileumi éve az Őrségben
Fotó: Szendi Péter

Az alkalomból János evangéliumát idézte a lelkipásztor: Jézus és Nikodémus beszélgetéséről szólt az igehirdetés. Vagyis az újbóli újjászületésről szólt Ozsváth Imre. Felidézte az 1054-es évet, amikor kettészakadt a keleti és a nyugati egyház, és az 1517-es évet, a reformáció kezdetét, és azt mondta: most is ilyen szél fúj az Őrségben.

- Nincs más alternatíva a világban. Nincs más út, csak az Isten útja, amelyen haladhatunk ebben az esztendőben - fogalmazott a lelkipásztor. Lelki igényességet sürgetett: - Meg kell hirdetni a reformációt, az újjászületés örömét, mert Jézus ezt kívánja tőlünk - mondta igehirdetésében Ozsváth Imre. Arról beszélt a népes hallgatóságnak, hogy ha csak önmagunkat keressük a világban, akkor tévedünk. - A családban, a gyülekezetben meg kell látni, keresni Jézust. Enélkül süllyedő gálya vagyunk, a nemzet, az ország és az Őrség népe is - hallhatta a gyülekezet.

- Jézus meghallgat minket ebben az esztendőben is - mondta a lelkipásztor. Úgy fogalmazott, Istennél nincs ügyfélfogadás: betegágyról is szólhatnak hozzá az emberek, vihetnek neki örömet, bánatot. És fontos, hogy másnak is megmutassák a hívők a hitüket: - Fogjuk meg a kezüket azoknak, akik elhagyták Istent és már saját magukat is. Imádkozzunk velük, adjuk az imát a szájukba és a szívükbe - erről is szólt az igehirdetés.

Az istentiszteleten a könyörgésben Pethő Attila őrimagyarósdi evangélikus lelkipásztor a terrortámadások áldozataiért is szólt. Varga Ottó, Őriszentpéter római katolikus papja a közös ünneplést, a felekezeteken felüli Istenszeretetet hangsúlyozta fohászában.

Kercaszomoron a január 1-jei ökumenikus istentisztelettel kezdődött meg ünnepélyesen az Őrségi Református Gyülekezetek jubileumi éve. Megtelt a kercaszomori templom: családok, idősek, fiatalok vettek részt és hallgatták az évindító üzeneteket.

Az ökumenikus alkalmat sok ünnepi gyülekezeti összejövetel követi majd az Őrségben is 2017-ben - a reformáció kezdetének ötszáz éves jubileuma alkalmából.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!