Process Ivanov: a Westwerk Egyesület játszóteret nyitott a WS Színházban

"Vasárnap délután, és semmi lárma nincs, csak neszek, és gázolsz kristályszőnyegen. (...) Húzz fel másik cipőt, gyorsan úgy készülődj, mint egy nagy út előtt, nagyon nagy út előtt. Mintha más, távoli várost hódítani indulnál. Gyere, vágjunk neki." A csöndes vasárnap délután stimmel, talán ezért szegődik mellénk útitársnak Bereményi Géza és Udvaros Dorottya meg a sár helyett a hó (képzete); és Csehov helyett furcsamód Tolsztoj. Bál, csilingelő szán, dobogó lovak, kipirult arcok. De ez itt Csehov, akinél kezdetben többnyire inkább tavasz van vagy nyár, és kell hozzá kert is: a meggyeskertben például éppen csupa hófehérbe öltöznek a fák.

Fotó: Unger Tamás

VESZEDELMES VISZONYOK A szombathelyi Westwerk Egyesület nemrég (még a múlt évi jó időben) betűtésztalevest csinált a Csónakázótóból; mondjuk, hogy ez volt az első akció a képzőművészeti játszóterek sorozatból.

A második akció a Weöres Sándor Színház auláját változtatja ezen a csöndes és szürke vasárnap délutánon képző- vagy inkább összművészeti játszótérré. (A jelszó megint: betű!) És bár régi WSSZ-hagyomány, hogy a premierekhez kiállítás kapcsolódik, most az aula bordó falfelületei csupaszok maradtak. A premierre is várni kell még, bőven tart a próbafolyamat. Éppen ez: a folyamat megragadása a Westwerk-akció kulcsa. A közös reagálás a térre, a helyre, a készülő elő-adásra. Megváltoznak, föllazulnak a mű, alkotás, alkotó, befogadó megszokott határai és viszonylatai.

Fotó: Unger Tamás

A NAGY FEHÉR TÉGLALAP A WSSZ-aulában várakozás van. A csupasz bordó falak ölelésében hatalmas (ötször hét méteres), érintetlen, tökéletes, hófehér téglalap uralja a padlózatot, egyelőre diszkrét kordonok mögött. A Fehér Lap. Sőt: a Nagy Fehér Téglalap. A mindenkori tabula rasa. Egypercnyi hódolat Malevicsnek, aki nem sokkal azután, hogy Csehov csöndes, "drámaiatlan" forradalmat robbantott ki a dráma és a színház művészetében, kidolgozta képzőművészeti elméletét, amelynek nevében megfestette híres-neves "fehéren fehéret" sorozatát. A fehérben minden benne foglaltatik. Ez már a Process Ivanov? Lehetséges.

Hatkor előlép Bakucz András, a Westwerk elnöke és az alkotók - Baki Orsolya, Bakucz András, Dénes Nóra, Egri Balázs, Farkas Imre, Kassai Ferenc, Pálfi Gyöngyvér, Rasperger Dávid, Söptei Eszter, Szántó István, Tóth Norbert, Tóth Péter - nevében átadja rendeltetésének a képzőművészeti játszóteret. Ő az első, aki belép a térbe: otthagyja (előhívja) fekete lábnyomát a fehér téglalapon. Elveszi a fehér felület ártatlanságát. Derűs és szabad pillanat, de van benne valami más is.

Fotó: Unger Tamás

GYERE, VÁGJUNK NEKI Andrást a kislánya, Lotti követi. Neki - és két-három-négyéves kortársainak - nem kell elmagyarázni, hogy mi ez az egész. Lotti boldogan birtokba veszi, mint a homokozót, mint a játszóteret (minthogy az). Lotti játszik - és nagyon élvezi. A bátor és szép belépő után lassan mindenki fölbátorodik: gyere, vágjunk neki. Gázolunk kristályszőnyegen. Nem, persze hogy nem hó. Nem is tengeri homok. Liszt. Puha, fehér liszt. Élet. Kenyér. Orosz vidék, magyar vidék. Lehúz, altat, befed. Csehov. Ivanov.

NYOMKERESŐK Vagy egyszerűen csak por, amely valóságosan vagy átvitt értelemben (például értelmezési kísérletek formájában) úgy rá tud rakódni műalkotásokra - vagy az életünkre, hogy időről időre ezt is, azt is meg kell tisztítani. Hátha újra fölragyog. Új színben tűnik föl. Járkálunk a lisztben, rendetlenséget csinálunk. A játszótér szélén bevetésre kész partvisok. Lépteink nyomán a Nagy Tiszta Lap szétroncsolódik, eltűnik - és alóla betűk, szavak tűnnek elő. Mint valami lelet, szépen kirajzolódó, egésszé összeolvasható töredék. Csehov-szöveg (és akkor most a fordításváltozatokról ne beszéljünk). Ivanov-monológ. Ivanov nem érti, mi történt. Nem érti, hogyan történhetett. Mi történt? Mi történik? Velünk és általunk.

Fotó: Unger Tamás

AZ ISTENI SZÖVEG "De itt egyszerűen kénytelen leszel megérteni, hogy mindannyiunknak egy közös fel-adatunk van - annak a nyelvnek a dekódolása, amelyik nélkül nem létezne a világban egyetlen élőlény sem... A Szöveg, Vitaszja, az Isteni Szöveg! A legfontosabb a világon!" - kiabálja Grisa Amerikába készülő komputerzseni barátjának, Vityának Ljudmila Ulickaja legújabb regényében (Jákob lajtorjája), amelynek egyik főszereplője éppen Csehov. Olvasni, dekódolni való szöveg a világ. Ezt gyakoroljuk most a Westwerk alkalmi játszóterén, miközben egyre tisztábban, élesebben rajzolódnak ki a kövezeten az Ivanov-monológ (képzőművészeti) kontúrjai. Fölismerhető az elegáns Kassai-tipográfia, ezúttal vörös-feketében. A szövegben elrejtve, kiemelve a Csehov-dráma címszereplőjének neve. Közbevetőleg: semmi mással nem foglalkoztak annyit irodalmárok és színházi emberek az elmúlt száz évben, mint azzal, hogy megfejtsék: mi minden rejtőzik a Csehov-dialógusok mögött, alatt.

SZÓ, SZÓ, SZÓ Végül az összes liszt eltűnik (bár némelyik totyogó kisgyerek megpróbálja visszahordani a cseppeket a tengerbe), és teljes szépségében fölragyognak Csehov sorai. A múltkor a jókora, fölfújt betűket a végén kihalászták a Csónakázótóból, ezek a betűk (mintha kőbe vésve, pedig ragasztott fólia) itt maradnak az aulában; addig, ameddig. Élhetünk velük. Por lepi őket, jöhet a fölmosás. Kikopnak? Hát kikopnak. De közben halad a "processzus" megörökítése is: készül a fotós-filmes dokumentáció: műalkotás a műalkotásról. És az életről. Hol az egyik, hol a másik.