Kultúra

2017.02.06. 20:05

Szubjektív: a tíz legjobb tévésorozat!

Körkép - Összegyűjtöttük a tíz legjobb sorozatot. Van köztük vámpíros, családos, zombis, fantasy, vicces és animáció is.

Budai Dávid

Amennyiben a tévésorozatokat akarjuk bármilyen formában is feldolgozni, a belső monológunk egyedül a kompromisszum szó lehet. Ennek oka, hogy nincs olyan ember, aki mindegyik sorozatot látta volna az évi több száz alkotásból, amely szerte a világban elkészül, márpedig nem túl menő valamiről véleményt nyilvánítani úgy, hogy nem is ismerjük. Ha pedig valamit jól ismerünk, megint csak óvatosnak kell lenni, éppen azért, mert nem biztos, hogy mindenki látta.

Most, hogy leszűkült a kör, még mindig túl sokan maradtak, mivel én nagyon sok sorozatot láttam, kezdve az Onedin családtól a Homok titkain át a Trónok harcáig, és hát az a helyzet, hogy a maga idejében mindegyik tetszett. A Szomszédokból és a Dallasból például ki nem hagytam volna egyetlen részt sem. Azt pedig nehéz lenne józanul megítélnem, hogy húsz évvel ezelőtt az Ausztrál expressz tetszett-e jobban, vagy most a Walking Dead. És ugyan ki merné összehasonlítani a Kórház a város szélént a Dr. House-zal, és ha össze is hasonlítaná, ugyan mi értelme lenne? Más világ volt, kérem!

Így hát a sokéjnyi álmatlan forgolódás után megszületett a döntés. A totális megalkuvás. Beleöntöttem az általam látott sorozatokat a sorozatszűrő és -keverő gépbe, hogy lepároljam az esszenciát. Az eredmény alább olvasható. Hogy elejét vegyem az általános meghökkenésnek, elöljáróban jelzem, hogy a Jóbarátok nemcsak a szabályok miatt nem fért fel a listára, hanem azért sem, mivel szerintem nem vicces. Ugyanígy gyenge a Dokik, a Jim szerint a világ, a Férjek gyöngye, de a Rém rendes család is. Ellenben nagyon is vicces és a listán volna a helye a mindössze 26 epizódból álló tipikusan angol Csengetett, Mylord?-nak, ahol minden együtt van ahhoz, hogy szórakoztató és szerethető legyen.

Még most, harminc év távlatából is simán megállja a helyét bármelyik mai sorozat mellett, ahogy a Poirot is a maga műfajában a legjobbak közül való. Egy olyan listára, amelyik minden idők legjobb sorozatait tárgyalja, bizonyára fel is fér. Ez a lista azonban a 2000 után gyártott sorozatokat rangsorolja. Hiába követel tehát helyet magának a Twin Peaks, az X-akták és a Vészhelyzet is, sajnos csak a játékon kívüli megemlítés jut osztályrészükül. És azok a 2000 utáni filmek sem kaphattak helyet, amelyeket nem láttam. De most már nézzük a listát:

10. True Blood: Talán az elsők között lovagolták meg a vámpíros életérzést. Erőssége, hogy egy kicsi, jól körülhatárolt helyen játszódik, saját világot teremtve. Minden évad egy-egy megoldandó probléma köré szerveződik, ami nem rossz, ám éppen ez okozza vesztét is, mivel a sokadik évad után a sokadik csavart már nehezebb megemészteni, mint a vámpíroknak az emberkaját.

9. Született feleségek: Új megközelítésből mutatja be a kertvárosi anyukák életét, ahol persze mindig sötét titok lappang. Ha lehet, még a vámpíroknál is jobban sikerült a saját világ megteremtése, és a feleségek történeteiből szőtt kapcsolati és konfliktusháló évadról évadra egyre bonyolultabb, még éppen elviselhető. Pluszpont, hogy nemcsak nők, hanem férfiak is nézhetik, ami például a Szex és New Yorkról már nem mondható el.

8. Sírhant művek: A családi halottasház köré szerveződő történet méltán vívta ki magának a nyolcadik helyet. Abszurd humorával és olykor drámai hangvételével jó pár Golden Globe-ot bezsebelt.

7. Modern család: A mockumentary vagy magyarul az áldokumentumfilm műfajában az abszolút kedvenc. Szinte kivétel nélkül minden résznek van felütése, és ahhoz rendelnek egy többnyire vicces, szerethető történetet, tanulsággal a végén, miközben a szereplők finoman a kamerába pislognak.

6. The Walking Dead: Ügyesen lovagolta meg a sorozat a zombiőrületet, csak hát a történet nagyon úgy néz ki, hogy nem tart sehova sem. Nem magyaráznak meg lényeges dolgokat, és a szereplők újra és újra elkövetik ugyanazokat a hibákat, ráadásul újabban inkább egymással küzdenek a zombik helyett. Ennek ellenére élvezhető, megérdemelt a hatodik hely.

5. Dexter: A jószívű sorozatgyilkos története is kicsúszik egy idő után az alkotók kezéből, és itt is elsikkad egy idő után a gyilkolászás - ehelyett inkább a hazugságspirálból való kikeveredés lesz hangsúlyos, de aki nem látta, annak tetszeni fog.

4. Agymenők: Lám-lám, hát vicces tud lenni éveken át egy kockákból álló csapat, akik többnyire egy szobában beszélgetnek tudományos dolgokról és minduntalan ugyanazokat a poénokat sütik el? Igen, mi az hogy, nagyon is!

3. Trónok harca: A kvázi-középkorban játszódó fantasy lebilincselő történettel és képi világgal szegezi a nézőt a tévé képernyője elé. És annak ellenére, hogy néhány furcsa következetlenség itt is megfigyelhető - például a sárkányok létezésén senki nem ütközik meg, de a Mások létezését meg senki nem hiszi el - nagyon jó sorozat, bár valószínűleg a vége még a szerzőnek sem tiszta.

2. Family Guy: A legviccesebb animációs film, amelynek nyomába sem érhet sem a Simpson család, sem a South Park. A kőkemény társadalomkritikát felvonultató és a legextrémebb viccektől sem visszariadó, állandóan önmagára utaló rajzfilm a második helyen áll a tízes listán, így kötelező darab mindenkinek.

1. Breaking Bad: Ez az a sorozat, ami úgy emeli a tétet részről részre, évadról évadra, hogy azt senki nem tudja utánacsinálni. Az egyre izgalmasabb történetet kiváló alakítások teszik még élvezhetőbbé. A kilenc film sorrendjén lehet vitatkozni, de a Breaking Bad helye fix.







Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!