Soha ne menj le a Pincébe!

A rémálmok leggyakrabban sötét, ismeretlen helyeken születnek, és sokszor nem e világi lények alakjában ijesztenek ránk. Két szombathelyi fiatal úgy döntött, hogy lemennek a pincébe, és borzalmakkal megrakodva térnek vissza. A frissen elkészült magyar horror: A pince (The Basement) nemzetközi cserediákokról szól, akik vidám bulizással múlatják az időt, mígnem egyikük eltűnik. A diákok pedig - ahogyan az egy valamirevaló rémfilmben lenni szokott - lemerészkednek a ház elhagyatott pincerendszerébe, és annyit már most elárulhatunk, hogy kibírják majd nevetés nélkül azt, ami ott vár rájuk. De vajon mennyire sorsszerű két szombathelyi filmes találkozása, amelynek gyümölcse lett ez a horrorfilm? Egyáltalán kinek és miért jut eszébe horrort csinálni? Mennyiből készül egy ilyen film, és mennyi idő leforgatni? Félnek a szereplők a forgatáson, vagy inkább gurgulázva nevetnek a leszakadó végtagokon?

Mindent megkérdeztünk Illés Lászlótól, a film rendezőjétől és producerétől, valamint Tóth Gergelytől, aki a friss magyar horror operatőre volt. Ő eddig leginkább reklámokkal és kisfilmekkel foglalkozott, de az álma - mint minden valamirevaló operatőrnek - természetesen egy nagyjátékfilm volt. Három éve egy közös barátjuk hozta össze Lacival, aki korábban főként klipeket és reklámokat rendezett, illetve jó néhány film rendezőasszisztenseként dolgozott már. Az ismeretségből barátság lett, majd egy-két közös reklámfilmes munka után egy nap Laci megkérdezte Gergőtől, hogy vállalná-e filmje fényképezését, Gergő természetesen igent mondott. - Így Laci és az én álmom összekapcsolódott - mesélte Gergő. A szövetség gyümölcsözőnek bizonyult, mivel Gergő a teljes technikai arzenált és a gyakorlott kamerakezelést, míg Laci a szakmai tapasztalatát, kapcsolatrendszerét, szervezési készségét és a pénzt hozta be a filmbe.

Fotó: Nagy Jácint

Ez utóbbi az előbbiekkel ellentétben egyébként nem volt valami sok. Anélkül, hogy konkrét összeget említenénk, A pince annyi pénzből készült, mint amennyit legutóbbi munkájáért Laci rendezőasszisztensként kapott, és sajnos a filmhez is ugyanaz a három dolog kell, mint a háborúhoz. Éppen ezért sem a stáb nem volt nagy, sem a forgatási napokból nem akadt sok. Leszámítva a négy pótforgatást, amit a főcímnek és vágóképeknek tartogattak, a 25 fős stáb 16 nap alatt vette fel az összes jelenetet a színészekkel, ami azért egészen elképesztő teljesítmény, mivel egy ilyen film iszonyú kellékigényes, ebből fakadóan pedig igencsak időigényes is. 16 nap egy olyan film esetében sem túl sok, ahol végig nyakkendős alakok beszélgetnek egy irodában, de amikor csak egy maszk elkészítése órákig tart, ez szinte lehetetlen vállalkozás. Még akkor is, ha a rémarcokért Magyarország egyik legjobb maszkmestere, Hámori Dániel felelt. Ne feledjük azt sem, hogy bár a filmet profi technikával rögzítették, olyan formátumban, ami elbírja azt is, ha képét mozivászonra feszítik, mégis sokkal több reflektorra, objektívre lett volna szükség, és olyan stábra, amelyben minden feladatra jut ember. A pince aprócska stábjában tulajdonképpen nem volt igazi világító- és kameracsapat sem, Lacinak és Gergőnek mégis sikerült leforgatnia a filmet.

Ennek azonban ára volt. Egyrészt mindannyian több ember munkáját végezték, maguk építették a díszletet, rendezték be a helyszíneket, másrészt a forgatási napok is elnyúltak, nem egyszer 19 órán keresztül tartottak. A film helyszínéül egyébként egy fővárosi légópince szolgált, amelyet az Astoria környékén vett be a stáb szinte pontosan egy éve, április 8-án. Az autentikus helyszín sok móka forrása volt, de veszélyeket is rejtett. Az egyik szereplő egy alkalommal hatalmasat esett a szűk folyosókon, egy másik színész pedig úgy ütközött neki az operatőrnek, hogy annak a kamerától felrepedt a szája. A színész mentségére legyen mondva, őt éppen üldözte a szörny, Gergő viszont velük szembe rohant. A forgatási körülmények balesetek nélkül sem voltak könnyűek. Hol a hideg, hol a meleg kínozta a stábtagokat, a por pedig állandóan jelen volt a több ezer négyzetméteres pincerendszerben, aminek sem ők, sem drága felszereléseik nem örültek igazán.

Amikor az ember egy igazán jó horrort néz, önkéntelenül is felmerül benne, hogy vajon a szereplőkön is jeges rémület lesz úrrá, amikor feltűnik a legrémisztőbb szörnyeteg, vagy inkább móka és kacagás egy ilyen forgatás. - Nos, a helyzet az, hogy egyik sem, de akkor már inkább az utóbbi. A színészek voltak olyan jók, hogy beleélték magukat a szerepükbe, de félelemről nem lehetett szó - legfeljebb feszült koncentrációról - hiszen a jeleneteket több részletben vettük fel, úgy, hogy gyakran két tucat ember is jelen volt - mesélte a rendező. Nagy nevetésekre persze volt példa, de a munkát mindenki komolyan vette, holott a színészek gyakorlatilag ingyen vállalták a szereplést. Volt, aki Londonból, volt, aki egyenesen Japánból érkezett Magyarországra csak azért, hogy részt vehessen a forgatáson. Miután ugyanis külföldi cserediákokról van szó a történetben, a rendező hitelesebbnek látta a külföldi szereplők alkalmazását, de természetesen ez nem jelenti azt, hogy magyar színészek ne szerepelnének a filmben. Nagyon is szerepelnek, hiszen a történetben két magyar diák is helyet kapott, márpedig őket magyar színészek alakítják. A színészek válogatása viszonylag egyszerűen ment, egyetlen szereplő volt csak, akire a forgatás kezdete előtt két nappal bukkantak rá. Tőlük a castingon nem sikoltozást és autentikus "meghalást" várt a rendező, hanem a filmből kiemelt drámai jelenetekben kellett meggyőzőnek lenniük - mesélte Laci.

A külföldi szereplőgárdának egyébként egyszerű oka van. A filmet nemzetközi porondra szánják, márpedig a tapasztalat azt mutatja, hogy itt csak angol nyelven van esélyük. Úgy viszont nagyon is van, mivel mint megtudtuk, egy Los Angeles-i cég egy-két hónapja már el is kezdte a film promócióját. Sajnos arra nincsen mód, hogy a külföldi mozikban is a két szombathelyi alkotó filmjére izguljunk, de DVD-n, interneten, vagy a külföldi tévéadókon simán összefuthatunk vele. A hazai mozikat viszont mindenképpen kerüljük, ha nem vagyunk vevők egy fordulatokban gazdag, egyáltalán nem kiszámítható horrorra.

- A rossz horrorok hibája, hogy kiszámíthatóak, már a legelején tudni, ki fog meghalni és ki marad életben, A pince esetében ez nem így lesz - ígérte a rendező, aki tudja: nehéz fába vágta a fejszéjét, amikor horrorfilmben gondolkodott, hiszen ezt a műfajt a Magyar Nemzeti Filmalap a legritkább esetben sem támogatja. Pedig ha itt nem jó a maszk, nem élethű a kilógó agy, akkor veszve van minden, ezen tehát nem lehet spórolni. Ebből következik, hogy a költségek túlnyomó részét is az effektek és maszkok vitték, emésztették föl. De hát mit lehet tenni, ha a rendezőt a horrorok, háborús filmek és thrillerek érdeklik? Ez utóbbiból éppen egy év múlva várható is egy újabb alkotás - ígérte Illés László, aki annyit elárult, hogy a sztori egy kitömött, Happy nevű kutyáról fog szólni, és a címe is ez lesz. Gyanítjuk, a film a címével ellentétben nem lesz annyira happy.