Kultúra

2017.07.21. 16:15

Egy délután Jánosházán, amely a családokról szólt

JÁNOSHÁZA - Keresztelő Szent János-napi családi délutánra népesült be a művelődési otthon a Jánosházi Keresztény Családközösség Egyesület szervezésében. Volt bohóckodás, és kihirdették a rajzverseny eredményét is.

Bakos Ágnes

A délutánt két rajzverseny előzte meg - emlékeztetett Sik Tamásné. Az óvodásoknak kiírt versenyre a család témakörében vártak alkotásokat a szervezők. A celldömölki kistérség valamennyi óvodájába eljuttatták a szervezők a felhívást, amelyre 87 gyermekrajz készült, a jánosházi mellett a celldömölki, a csöngei, az ostffyasszonyfai óvodákból. A zsűri kilenc első, kilenc második és szintén kilenc harmadik helyezettet választott ki. Az óvodások díjait, amelyek természetesen játékok voltak, Babics Ferencné, a Batthyány Lajos ÁMK Óvoda intézményegység-vezetője adta át.

Egy kis bohóckodás is belefért a délutánba Fotó: Sik Judit

Az iskolásokat is megszólították: ők Jánosháza nevezetességeit örökíthették meg. A két jánosházi általános iskolából 39 alkotást kaptak, amelyek változatos technikákkal készültek - mutatta be a munkákat Sik Tamásné.

A családi délutánra a gyermekmunkákból elkészült a kiállítás, amely színes, látványos háttere volt a rendezvénynek. Lelkesen, izgatottan keresték a gyerekek a saját alkotásukat.

A délután további részében tréfás csapatjátékban mérték össze ügyességüket a gyerekek. Volt széköltöztető, homlokon keksztorony, ugrókötelezés, puzzle Jánosháza természeti és épített értékeiből, kalózkezes kincsgyűjtés, tésztanyárskészítés - sorolta a szervező.

A tréfás feladatokat jókedvűen oldották meg a csapatok. Tortát, gyümölcsöt kaptak ajándékul.

Pintér Anna rajza a Szent Vendel-kápolnáról Fotó: Sik Judit

A csocsó, a gokart, a járműhűtőmágnesek készítése a fiúkat vonzotta. A lányok az általuk készített csodálatos koronában pompáztak, de a csillámfestést is sokan választották. A szellemi totó észtorna elsősorban a felnőtteknek szólt: témája Jánosháza város történetéből készült. Hűsítő szörp a szomjúságot, az éhséget finom házi lekváros kenyér csillapította. A délutánt interaktív bohócelőadás zárta. A rendezvény fő támogatója Jánosháza önkormányzata és Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke volt. Helyi vállalkozók felajánlásaikkal szereztek örömet a részt vevő gyerekeknek - összegezte Sik Tamásné. Nem kell újra kitalálnunk a család lényegét, még kevésbé átírnunk a Teremtő által a világba, a sejtjeinkbe, a lelkünkbe beültetett csodálatos rendet és harmóniát, hanem e szerint kell élnünk - idézte a családi nap résztvevőinek Bodorkós Imre plébános dr. Székely János megyés püspököt. A köszöntésben elhangzott: családban élni nagyszerű hivatás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!