A fotókiállítás, ahol múlt és jelen találkozik a képeken

Fotóriporter és fotóművész, ez a két titulus állt a fényképészek neve mögött. A riporter, aki rajtakapja a pillanatot az eseményen, benne van a fotó itt és mostjában, és a művész, aki megalkotja, bevárja a képet. Persze nem lehet ezt olyan élesen elkülöníteni, de a megnevezés az mutat egyfajta attitűdöt is. Egy bizonyos: mindkettőjük helyett a képek beszélnek.

A múlt és a jövő radikális, metsző összekötő eleme ez a kiállítás. Utal a múltra, mutatja magát a jelent, és sejlik a jövő. Ennek az időbeliségnek az egyik leggyönyörűbb dokumentuma Benkő Sándor Spiegler Elemérről készített fotója. A 105 éves szombathelyi férfi szemüvegén tükröződik a Tóra szövege, a betűk formájában mintha ősei hosszantűrő alakjai idéződnének meg a lencsén.

Spiegler Tibor helytörténész nyitotta meg Benkő Sándor és Kardos Tamás közös kamarakiállítását a Zsidó udvarban Fotó: Nagy Jácint

Spiegler Tibor helytörténész megnyitóbeszédében nem véletlenül hangsúlyozta, hogy mennyire látszik az, ahogyan Benkő Sándor ismeri azt a helyet, ahol él. Mélyen ismeri, a felszín alatt, belülről tudja. Éppen ezért valódi. Valós dolgokon üt át a hiány: a város, ahol nincsenek rokonok, a temető, ahol nem nyugszanak ősök.

Kardos Tamás képeiről egy másfajta otthonosság mutatkozik. Pontosabban az otthon fogalmának művészi kérdéssé tétele. A szent vidék és az örök háborús zóna egymásra-íródása. Spiegler Tibor azt mondja, hogy akár az is lehetne a mottója a kiállításnak hogy: Látok, tehát láttatok. A művészeknél a látás nemcsak esztétikai, hanem etikai elv. Az amúgy is végtelenül személyes és értő megnyitóbeszédét a helytörténész a következő mondattal zárja le, vagyis nyitja ki a közönség felé: a kiállítás világa csak akkor ejthet rabul, ha szabadok vagyunk.