Így legyél a párkapcsolat mestere!- Brodway-komédia a karneválon

Hogyan lesz a kabaréból színház? Úgy, hogy tétje van a nevetésnek. Úgy, hogy lassan ráébredünk, hogy magunkon nevetünk. Úgy, hogy azt érezzük, akár mi is állhatnánk a színpadon, mi is mondhatnánk, vagy éppen mondtuk már ezeket a mondatokat. Kálloy Molnár Péter egyszemélyes előadása férfi és nő örök küzdelmét viszi színpadra. Bravúros alakítással egyszerre jeleníti meg a férfi ősöket, a feleséget és a női nem minden képviselőjét. Persze, ahogy ilyenkor lenni szokott, kicsit jobban kidomborodnak a komikus vetületei egy-egy párkapcsolatnak. Fantasztikus tükröt kapunk a vásárlási szokásainkról, a tévé misztériumáról, az autóvezetés közben megduplázódó téridőről. A férfi és női érzelmekről, a különböző kifejezési technikákról. Megtudjuk, hogy a férfiak miért szeretnek elvonulni horgászni, vagy azt, hogy bármiből képesek hidat építeni, bármilyen szituációban.

A Magyarországon is egyre népszerűbb one man show műfaj nem is kaphatott volna jobb alapanyagot. Kálloy Molnár Péternek testhezálló ez a kicsit zsémbes, ugyanakkor hihetetlenül szerethető ,,teremtés koronája" karakter. Ahogy ő fogalmaz: intellektuális pasas, építőmunkás-beütéssel.

Az alapmű minden idők leghosszabb ideig futó Brodway-darabja. Nem csoda, hiszen kimeríthetetlen témából táplálkozik. 1995. március 26. és 1996. július 17. között 399-szer játszották megszakítás nélkül. New York akkori polgármestere az utolsó előadás utáni napot Caveman dayjé, vagyis ősembernappá nyilvánította.

Fotó: Nagy Jácint

Férfiak és nők

Miben van ennek a másfél órás darabnak az ereje, mi tartotta műsoron több mint egy évig a világ egyik legnagyobb, leghajszoltabb városában, ahol a felejtés sokkal gyorsabban dolgozik, mint az emlékezet?

Valószínűleg az, hogy hihetetlenül közel engedi magához a nézőt, azt is mondhatnánk, hogy bármelyikünk állhatna a színpadon, bármelyikünk hálószobájában, lakásában játszódhatna ez a történet, pontosabban életmontázs. Filmszerűen idéződnek fel
előttünk az adott pillanatban véresen komoly vitáink a fürdőszobai higiéniáról, arról, hogy kinél legyen a távirányító, vagy arról, hogy életünk szerelme miért nem veszi észre, ha egy árnyalattal világosabb a hajunk színe. Apró életjátszmák, amelyek - ha nem tanuljuk meg feloldani, nem tudjuk kibeszélni -, akár kapcsolatunk végét is jelenthetik.

A színpad hátsó részén egy balrangrajz látható. Ősember bölénnyel. Tömény rituálé. Az ősiség mélyen jövő tudása, hogy amit eljátszunk, az megtörténik, átélhetővé válik.

Az ember mindig is szerette kívülről figyelni magát. Szereti látni, hogy az életstratégiái hogyan működnek, vagy éppen nem működnek bizonyos szituációkban. Talán tanulni is tud az ilyen előadásokból.

Ki ne tudná felidézni azt, hogy milyen, amikor egy férfi meccset néz vagy éppen vezet? Melyik nő barátja, férje, élettársa nem sokall be a második butikban egy-egy shoppinghétvégén? Még a legtürelmesebb szerelmesek is kijelölik olykor a párkapcsolati demarkációs vonalakat.

Terápiás nevetés

Ez az előadás nem más, mint egy (ön)ironikus párterápia, pontos használati útmutató a másikhoz, őrületes sztereotip futamokkal. A közönség hullámzó nevetéséből mindig érzékelni lehet, hogy éppen kivel fordul szembe az a bizonyos tükör.

Ádámig-Éváig visszamenő történetből merít Kálloy. Az ősi ellentétből, a jin és jang egyszerre különböző és megkérdőjelezhetetlenül összetartozó elemeiből táplálkozik az előadás.

Résnyi fény szeli át a színpadot, egy ember penderül be, mintha valahonnan hajítanák. Rögtön utána ruhák repülnek a térbe, szétszórt életdarabjain tántorog egy kicsit, majd felnéz, előrejön, átlépi a színpad és a közönség között feszülő falat és megkérdezi: Mi van, mit néztek? Sose láttatok még kezdő hajléktalant?

Hiányállapot. Elszakadni a belakott közegtől, a másik féltől, ez szüli meg az előadást. Évezredek feltorlódott mondatai ömlenek ki a főhős száján. Kálloy Molnár Péter a kidobott férj szerepében metsző, de nem bántó iróniával tart felvilágosítást arról, miben különböznek a férfiak és a nők. Ahogy ő fogalmaz, más a harcszíntér, más a nyelv, más a gondolkodás. Elmondja, hogy nem feltétlenül bűn, ha valaki nem látja a különbséget a bézs és a drapp színű meghívó között, máshol sérelmezi, hogy a Fanny női magazinnak nincs egy Sanny című, férfiaknak szóló párja, vagy éppen kiselőadást tart arról, hogy a férfi hogyan válik eggyé a televízióval, ha leül elé.

Fotó: Nagy Jácint

Mások vagyunk

Előadásában a színész rávilágít arra, hogy a másik nemet nem formálhatjuk a saját képünkre, hiszen máshogy vagyunk összerakva, más a ketyegő, más a mechanika. Ezt a két külön világot pedig csak úgy lehet összehangolni, ha mindenkinek megengedjük, hogy azt csinálja benne, amihez ért. A férfiak hidakat építenek, él bennük a zsákmányösztön. Ha megvesznek egy kabátot, akkor azt ,,tart, amíg tart" alapon szakadásig hordják. A nők gyűjtögetnek, szeretnek cél nélkül, csak úgy nézelődni, és soha nem állnak meg a praktikus, "egy cipőt minden évszakra" elvnél. Évekre visszamenőleg, szótagszámra emlékeznek arra, mit mondott a párjuk. A nő bármiről tud rögtönzött taktikai értekezletet tartani. Egy felmérés szerint a nők hétezer szót használnak egy nap, a férfiak kétezret. Itt Kálloy viccesen megjegyzi: Hogyan beszélgessek éjjel az érzelmekről, amikor körülbelül délre elfogynak a szavaim?

Az előadás egyik csúcsjelenetében, amikor arról kapunk bemutatót, hogyan alszanak a férfiak és a nők, nekünk nőknek újra szembesülnünk kell a szomorú ténnyel: a férfiak anatómiailag képtelenek egész éjszaka átölelve tartani társukat. Szomorú história.

Nincs mit szépíteni, hozott anyagból dolgozunk, mert Karinthy óta tudjuk, férfi és nő sosem értheti meg egymást igazán, hiszen mindkettő mást akar: a férfi a nőt, a nő a férfit.