Festékművészek a herényi művésztelepen

Ahogy a táborban készült képek augusztus 4-i kiállítás megnyitóján elhangzott: Itt nemcsak beszélünk a roma-magyar együttműködésről, hanem megéljük! Az idei évben ez a nyitott alkotó- és társadalmi szemléletű művésztelep St, Martin zenésszel és festőművész barátaival egészült ki, és vált egy nagyon eleven kulturális találkozóhellyé. A hatnapos alkotótábor St. Martin koncertjével zárult. Az ismert zenész kiemelte, hogy szívesen jön Herénybe, nemcsak előadásra, hanem alkotni is. A műhely neki is jó terep volt az alkotásra, a gyakorlásra. A tábor után ugyanis stúdióba vonul, hogy felvehesse 24. lemezét.

A telep

A kilátogató külső szem az udvaron és a Herényiek Házában kialakított műteremben is vásznak előtt dolgozó művészeket láthatott. Mindenhonnan szólt a zene, az alkotók néha összeültek cigarettázni, beszélgetni, kávézni, vagy épp átléptek egyik térből a másikba megnézni, ki hogy halad. Tulajdonképpen ez az, ami egy művésztelep igazi lényegét adja. Az átjárás. Ahogy képes az egyik munka átfogalmazni magát egy másik által. Ahogy Molnár-Göb Zoltán budaörsi festőművész kiemelte: az alkotótáborok azért jók, mert kimozdítanak otthonról. Ez a kimozdulás, pedig sokkal nyitottabbá tesz.

Az együttalkotás felhívja a figyelmet az új technikákra, mert a munkának van egy erős visszacsatoló közege. Ferkovics József festőművész, a telep házigazdája, vagy, ahogy ő használja saját szakmájának megnevezését, festékművész, régi mestereket idéző színes foltokkal borított fehér köpenyben sétált fel-alá az alkotótábor műhelyei és művészei között. Közben mindenkivel váltott néhány szót, ellenőrizte, hogy hogy áll a vacsora, jók-e a belső térben a fényviszonyok. A különböző méretű vásznak mögül szeretetteljes megszólításokkal ugratják: Hogy van doktor úr? – kérdezgették több felől. Ferkovics József cinkos kacsintással szállt be az évődő játékba, rekedt hangján visszakérdezett a Szabadság-Szerelem című daljátékból ismerős sorral: „A maga szíve sose fáj?” Szóval látszik, hogy a párbeszéd nemcsak a munka során működött a két társaság között, hanem minden téren megtalálták a közös hangot.

Páczelt Andrea a festészetet tűnemeztechnikával kombinálva izgalmas textúrát hozott létre a képen Fotó: Nagy Jácint

A HATOK

A belső térben munkálkodtak a Hatok (Gaszner Ildikó, Gerlóczy Gábor, Molnár-Göb Zoltán, Páczelt Andrea, Somogyi Ferenc, Vladár Csaba, Vladár Krisztina, Zátonyi Tibor), akik elmondásuk szerint, van hogy túllépik ezt a számot és heten, vagy épp nyolcan alkotnak. A csoport eddigi festményeinek forma- és témavilágát a hetes szám jegyében alakította ki. (Hét főbűn, Hét főerény, Hét pecsét) A táborban a Kettőspont-sorozaton dolgoztak, amely darabjait már az őszi nagy kiállításukra készítették. A két pont között elképzelhető témavariációk bizonyosan nagy szabadságot adtak az alkotásnak, ugyanakkor, Somogyi Ferenc szobrászművész megmutatta, hogy az eddigi hagyományaikhoz igazodva, most is van egy erős koncepció, ami mindenkit érint. Két és fél méter magas, valamint egy méter tíz centi széles vásznakra dolgoztak. Az ideiglenes műteremben hol vízszintesen az asztalra fektetett, hol függőlegesen a falhoz támasztott táblák már az alkotófolyamat közben egymásba ékelődtek. A grandiózus munka mellett apróbb műveket is készítettek a művészek. Páczelt Andrea festőművész például tűnemez technikával dolgozott. A képe mellett festőpoharában lévő víz kéklő azúrja előre árulkodott munkájáról. A vászonra festett tenger színvilága élénken játszott a festékes vízben is. A művész elmondta, hogy hatalmas lehetőséget lát a különböző textúrák elegyítésében. A festékanyag és a nemez egymásra rétegezésével kimozdította a képet a síkból, ezzel pedig egy nagyon izgalmas felületi vibrálást hozott létre.

A szakralitás tettenérése

A Herényiek Háza udvarán, szabadtéren alkottak a Ferkovics József által meghívott művészek. (Gaudi Márton, Balogh Tibor, Lakatos Klára, Szentandrássy Csaba)

Ők a kezdetektől visszajárnak, azt is mondhatjuk, ők adják a tábor állandó magját. Balogh Tibor grafikus művész egy nagyon intenzív képen dolgozott. Két alak nézett egymással szembe, az egyikük meztelen. A két ember között vibráló energiacsóvák keresztezték egymást. Az alkotó a kép skiccét kezébe fogva elmondta, hogy a legtöbb művében a szakrális valamiféle tettenérésére tesz kísérletet. Az isteni és az emberi egyneművé válását akarja megragadni. Ezt tükrözte a kép perspektívája. Egy szintben tudta tartani az isteni és az emberi energiákat, vagyis nem választotta el a két szférát. Sőt, a meztelen ember izomszerkezete organikusan kapcsolódott a kép belsején megjelenített fénynyalábokkal. Balogh a képről azt mondta, nagyon fontos, hogy az ember találkozzon magában az isteni lényeggel. A háttérben Ferkovics József kezdte el felvinni az alapot saját képére, kicsit elvonult az egyéni alkotói szigetére. Hajnalpír témacímmel dolgozott. Azt mondta, idén nem volt tematikus megkötés, mindenki egyénileg határozhatta meg, min szeretne dolgozni. Az alkotótábor végén kiderült, hidakat építettek, egymás munkái és a közönség közé.