Kultúra

2015.01.04. 10:35

A 20 éves Mesebolt Bábszínház vendégeskedéssel kezdte meg az új évet

Szombathely - A Mesebolt Bábszínház vendégeskedéssel kezdte meg az új évet: debreceni meghívásoknak tesz eleget.

Ölbei Lívia

Vasárnap a debreceni Vojtina Bábszínház közönsége is megtapasztalhatta, milyen az, amikor új életre kel a hagyomány: a meseboltos Vitéz László-játék Takács Dánielé, direkt neki készült a piros sipkás bábu, tervezője Boráros Szilárd. Az előadást a Mesebolt igazgatója, Kovács Géza rendezte meg úgy, hogy minden pillanata vidám főhajtás az utánozhatatlan vásári komédiás, Kemény Henrik emléke előtt. De éppen azért, mert Kemény Henrik utánozhatatlan, a meseboltos Vitéz László nem is törekszik az utánzásra, csak finoman jelzi és büszkén vállalja a neves rokonságot. Így lesz, lehet a hagyomány tényleg eleven. (Január 29-én lesz Kemény Henrik születésének 90. évfordulója.)

Mától január 8-áig naponta a debreceni Csokonai Színházban lép föl a Mesebolt-társulat, fesztivált is sikerrel megjárt, felnőtteknek való passiójátékával.

Passióznak. Császár Erika, Dénes Emőke, Kovács Bálint, Kőmíves Csongor, Takács Dániel, Lehőcz Zsuzsa, Kovács Zsuzsanna, Hannus Zoltán. A Mesebolt szakrális sorozatának záróelőadása. Fotó: VN archív

A Baltasar Espinosa utolsó üdülése és üdvözülése című előadás Borges-novella nyomán készült, tervezője Boráros Szilárd. Zeneszerző: Andrej Kalinka. Rendező: Ondrej Spisak (Szlovákia). Szereplők: Császár Erika, Dénes Emőke, Hannus Zoltán mv./Janicsek Péter mv., Kovács Bálint, Guary Szandra, Kőmíves Csongor, Lehőcz Zsuzsa, Takács Dániel.

2010-ben indította útjára a Mesebolt azt a szakrális sorozatot, amely a Világnak világa című misztériumjáték és az Akárki-moralitásjáték után a Borges-passióval ért véget.

Üdülés és üdvözülés a Mesebolttól: Császár Erika, Dénes Emőke, Kovács Bálint, Kőmíves Csongor, Kovács Zsuzsanna, Takács Dániel, Lehőcz Zsuzsa. A héten Debrecenben. Fotó: VN archív

Az argentin világirodalmi nagyság, Jorge Luis Borges fontos művei közé tartozik a Márk evangéliuma című, mindössze néhány oldalnyi novella, amelyből a Mesebolt létrehozta a saját, autentikus passiójátékát. Meg kell jegyezni azt is, hogy az előadás alkotói az európai színházi szakma elismert egyéniségei. A szombathelyi passiójáték 2014-ben elnyerte a legjobb drámai előadásnak járó Arany Gúnár-díjat a szlovákiai Körmöcbányán, a humor és a szatíra európai fesztiválján. A passiójáték tehát most Debrecenben tájol, hazatérve pedig rögtön a Mesebolt fogad vendégeket, a Szombathelyre mindig visszavárt Vajda Zsuzsannát és Pilári Gábort, vagyis a Márkuszínházat. A kétszemélyes társulat ezúttal az Andersen nyomán készült Fülemüle-előadással érkezik az MMIK-ba. Kezdés január 11-én (vasárnap) 10 órakor. A tét az, hogy a fülemüle dalra fakad-e újra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!