Kultúra

2015.08.29. 11:51

A gólyaláb függőséget okoz: Szökős-flashmob szombaton öt órakor a Fő téren

Szombathely – Még jó, hogy a karneváli felvonulásban vannak gólyalábasok, az idén mindjárt két csapat is kitűnt a mezőnyből, hogy jókedvet csináljon a pihegő közönség soraiban.

Ölbei Lívia

Könnyedek és mulatságosak, pedig nem  olyan könnyű majdnem két órán át talpon lenni, főleg, ha még egy óriásbáb is van az ember nyakában.

Fotó: Szendi Péter

Minderről már a szombaton délelőtt ébredező Fő téri kávézóban  váltunk szót a Blattner-díjas bábművésszel-bábrendezővel, Rumi Lászlóval, aki a pénteki menetben égszínkék Csodaszarvasnak öltözött. A csodálatos és mitikus állat nemrég még hófehér volt, kékre Rumi Laci Bori lánya festette be (vagy ki): ebben a formájában itt debütált, a karneválon. A szombat esti közönség már nem is láthatja őt, a különben csepregi születésű bábművész másik óriásbábbal teszi meg a távot. Azt mondja, ez a szombathelyi a leghúzósabb útvonal közel és távol a fesztiválkínálatban, jól be kell osztani az erőket. Mert a gólyalábasok állandó kapcsolatban vannak a közönséggel, onnan föntről sok mindent megengedhetnek maguknak – és meg is engednek.

Rumi Laci most méteres pótlábakon jár, de volt, hogy két méterrel hosszabbította meg magát. Külön attrakció, amikor a gólyalábasok leszerelnek: amikor pénteken este kilenc óra tájban (még néhány utolsó kedves szó és integetés) belevesznek Az aréna utca sötétjébe,  az égszínkék Csodaszarvas egy transzporter tetején pihen meg néhány percre, a tulajdonosa onnan ugrik le az aszfaltra. Az óriásbáb különben nem olyan nehéz, mint gondolnánk, a Csodaszarvassal inkább az egyensúlyozásra kell vigyázni. Laci mindenképpen azt akarta, hogy a mesebeli négylábú ágas-bogas szép fejével jó magasra fölágaskodjon – így aztán egyik kezével folyton erősen tartania kell, hogy a nyakával nehogy valahogyan előrebukjon. Viszont a gólyaláb gyógyíthatatlan függőséget okoz, termeli az adneralint. Olyannyira, hogy Rumi Laci és csapata nem vár szombat estig, hogy újra találkozhasson a közönséggel: szombaton ötkor a Fő tér Király utcai végében a Szökős együttes néptáncosaival szövetkeztek közös flashmobra. Bármekkora lesz a forgatag, nem lehet nem észrevenni őket. Aki elég ügyes, még a gólyalábak között is átsurranhat. (Göncz Árpád például, még köztársasági elnök korában, megtette.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!