Kultúra

2014.04.10. 13:45

A magyarszombatfai fazekassággal bővülhet az UNESCO listája

Magyarszombatfa - A szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzéke évről évre bővül, idén a magyarszombatfai fazekasok is benyújtották felvételi kérelmüket a listára - tudtuk meg ifj. Albert Attila polgármestertől.

Bajdó Bettina

Nemzeti szinten regisztrált szellemi kulturális örökségünk egyre számottevőbb. A 2009 óta működő Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóságának szakemberei azon munkálkodnak, hogy az UNESCO egyezményt magyarországi szinten megvalósítsák, így minél több hazai örökséget meg tudjanak óvni.

– Két éve dolgunk a kérelem benyújtásán, a határidő március vége volt – folytatta a polgármester. – Júniusban bírálják majd el a kérelmet, ha sikeres, szeptemberben adják át az oklevelet. Az UNESCO szellemi örökség listáján szerepel például a mohácsi busójárás, a matyó örökség, a kőszegi Szőlő Jövés Ünnepe. A listára bekerülni nagy elismerést jelent, komoly értéket biztosít, s nem jár pénzbeli támogatással. Ide bekerülni nagy megtiszteltetés.

Ifj. Albert Attila fazekas szerint erősítené az identitástudatot a nemzeti jegyzékbe való kerülés. Fotó: Szendi Péter

A magyarszombatfai fazekasság közel 700 éves múltjával, jellegzetes formavilágával mind a mai napig fontos szerepet tölt be a Kárpát–medence tárgyalkotó népművészetében. Napjainkban is országosan az egyik legnagyobb aktív fazekas közösség.

– Fontos lenne ez az elismerés számunkra, erősítené az identitástudatot – emelte ki a polgármester. – Az elmúlt két évben sokat töprengtünk azon, hogy megvan-e mindenünk a listára való bekerüléshez. A kutatómunka során rengeteg, a szellemi és kulturális örökségünkkel kapcsolatos dokumentumot előástunk. Eddig sosem látott fotók, íratok is előkerültek, amelyekből hamarosan kiállítást is szeretnénk szervezni. A gyűjtőmunkában nagyon sokan segítettek, nagyon hálásak vagyunk nekik azért, hogy ezt a nagy értéket sikerült összegyűjteni. S köszönettel tartozunk mindazoknak, akik segítettek összeállítani a beadványt.

A magyarszombatfai fazekasoknak fontos, hogy minél többen megismerjék gyökereiket, hagyományaikat, munkájukat. Hangsúlyozták, hogy az örökség megőrzésére való törekvés elsődleges és legalapvetőbb megnyilvánulása az, hogy a település lakossága fontosnak érzi gerencsér hagyományaink ápolását, továbbadását a jövő generációinak. A népi kismesterségek legnagyobb problémáját jelenti az utódképzés, ami az egyetlen jó megoldása kulturális örökségünk megőrzésének.

– Magyarszombatfán a 14. századig nyúlik vissza a fazekasság, és ez a közel 700 éves elkötelezettség mindmáig meghatározza a településen élők identitását – hangsúlyozta a polgármester. – Nem mindenki él a fazekasságból, de szinte minden helybéli családnál megvan a kapcsolódási pont. A helyi önkormányzat és a „fazekasfalu-identitás" olyan egymást segítő egységként jelenik meg, melyben az önkormányzat kulturális örökségünk támogatásával gondoskodik a közösség fennmaradásáról. A település vezetése minden lehetséges módon ösztönzi a turisztika jelenlétét, működteti a tájházat, évente számos olyan rendezvényt szervez, amely megjelenési lehetőséget biztosít a fazekasoknak és a hozzá köthető kulturális örökségnek. Minden évben megszervezzük a fazekasnapokat, aminek első napján országos zsűrizésen megmérettetjük az alkotásainkat. Ha a bizottság érdemesnek talál minket a névjegyzékbe való felvételre, akkor idén a fazekasnapokon ünnepelhetünk is.

Hiányoznak a fiatalok

A megőrzést veszélyeztető tényezők közül a legfontosabb a helyi fazekasok korosztálybeli összetétele. Mivel 1999-ben megszűnt az intézményes nappali tagozatos fazekasoktatás, az elmúlt 15 évben nem képződött utánpótlás. Hiányoznak a fiatalok, elöregedett a szakmai közösség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!