A Mester és bárányai

A pár nappal ezelőtt, 92 éves korában elhunyt Mester több volt önmagánál: a magyar filmművészetet jelenítette meg a világban. Amikor leforgatta az Oldás és kötést, az 56 után állva maradt értelmiségi elit ráeszmélt: itt vagy beállás lesz a sorba, vagy disszidálás Nyugatra. Jancsó ebben a művében olyan kérdéseket dobott fel, hogy maradhat-e valaki tisztességes, elveihez hű egy árulásra épített világban? Emlékszem, ez a film (is) óriási vitákat gerjesztett a sajtóban, amely gyakorlatilag pártlapokból állt. De mégis: Jancsó átszakított egy gátat és ezt ismét megtette 1966-ban, a Szegénylegényekkel. Ez a mű óriásit szólt, befutott emberré tette. A betyárok és vallatóik hullámzó küzdelme látszólag az előbbiek győzelmével ér véget: a Kossuth nótát metaforikusan az egész nemzet énekli. S akkor jön az a bizonyos mondat... A leszámolás.

Jancsó Miklós a hetvenes évek elején szívesen jött a szombathelyi tanítóképzőbe. Akkoriban rendezték meg a Kőszegi Filmszemlét, amely tabudöngető volt. Jancsónak ez tetszett. Egy ízben Galkó Balázzsal érkezett, aki Kerekes Pali évfolyamtársam jó barátja volt. Így eshetett meg, hogy órákat dumálhattunk néhányan a Mesterrel, a várral szemközti borozóban. No persze nem csak filmekről, de leginkább arról. Jancsó többször is elmondta, hogy filmjeiben mindig a fiatalság a központi szereplő, mert ez az a minőség, amely értelmes célt látván a legnagyobb áldozatokra képes. Jókor lázított, alig voltunk túl 1968 diákforradalmain... Nekünk, akik filmesztétikát tanultunk, leginkább a belső vágásai tetszettek. Erről meg azt mondta, hogy azért kell neki, mert forgatás közben kitalálódik a jelenet. „Így nem kell a forgatókönyvvel bajlódni”, tette hozzá nevetve. Tanárunk, Paksy Ágnes, a jancsói filmformanyelvből referáltatott akkor, amikor a hivatalos kultúrpolitika még fuldoklott a torkán megakadt Még kér a néptől, vagy az Égi báránytól. De őt már nem lehetett megállítani, Olaszországban például állampolgárságot kínáltak számára. Nem fogadta el, holott sokáig ott élt és dolgozott. Ennek nyomán született meg például a nagy botrányt kavart Magánbűnök és közerkölcsök, amelyet balatoni KISZ-táborok fülledt estéin vetítettek. Érdekes volt a viszonya Pasolinihez és Bertoluccihoz. A két olasz filmes nagyság képi világa érezhetően rímelt Jancsóéra.

Feledhetetlen képeket alkotott. Az egyszál gitárral kószáló, lobogóhajú dalnok (Cseh Tamás) maga volt a forradalom: a gyönyörű, mezítelen nők sora a fehérlovas katonák előtt érzékletesen hozta a vászonról a kiszolgáltatottságot, a szépség elleni brutalitást. Úgy szólt egy diktatúrában a diktatúráról, hogy az szinte beleremegett....

Szerette a nőket, az unikumot és a szabadságot. És mindhárman szerették őt.