A pálcikalábú angyalok városa - S. Horváth Ildikó grafikusművész először asztalszéli cetliken hagyott vidám kézjegyet

Akárhányszor elment otthonról, cetlit hagyott a párjának - aki egyébként nem más, mint Stekovics Gáspár képzőművész - szóval cetlit hagyott az asztal szélén, tájékoztatásképpen. De hát S. Horváth Ildikó nemhiába grafikus: a cetlire rendszerint nem írt, hanem rajzolt. A néhány vonalból világra jövő pálcikalábú kislány hol kosárkát tartott a karján, hol esernyőt csapott a hóna alá, hol virág volt a kezében, mindig az aktuális üzenet szerint. Igen: ezekből a vidám, játékos, pálcikalábú kislányokból - titkos önarcképekből - születtek meg a lassan Ildikó védjegyévé váló bájos kisangyalok, amelyek aprócska akvarellek képében szereznek örömet annak, akinek a kezébe kerülnek. Az angyalos könyvjelzőknél nincs szebb és kedvesebb ajándék. Hiszen a pálcikalábú kislány-rajzok eredendően is napi kedvességnek készültek, a legsikerültebbeket meg is őrizte Gáspár: „Voltak közöttük gyöngyszemek."

Ki tudná ma már tetten érni azt a pillanatot, amikor az első pálcikalábú kislány pici szárnyacskát kapott. És bár S. Horváth Ildikó angyalkái az első pillantásra fölismerhetők - és biztos, hogy már jóval több mint száz röpköd belőlük szerte a világban -, két egészen egyforma nincsen köztük. (Vagyis mind egyedi műalkotás.) Eleinte sok angyalka viselt korcsolyát, mostanában valami okból a „cicások, nyulasak" állnak inkább Ildikó kezére, a korcsolya kikopott a repertoárból. (Talán mert eltűnni látszik a dermesztő tél is? Nincs racionális magyarázat.) Időközben viszont születtek fiúangyalok is, de a lányok azért kedvesebbek alkotójuk szívének, mert mindenképpen kikandikál a szoknyájuk alól legfőbb jellemzőjük, a vicces pálcikaláb. (Igaz, a fiúangyalokra meg rövidnadrágot adhatok, mondja Ildikó, úgyhogy íme, megvan a megoldás.)

Fontos momentuma a történetnek az a viszonylag nagy mennyiségű karton, amelyet az isten is könyvjelző-alapanyagnak teremtett. Merthogy a pálcikalábú kisangyalok színes akvarellek képében sugároznak nagy kedvességet. És ilyenkor talán azért készül több akvarell, mert a vidám pirosak, sárgák, zöldek, kékek „jólesnek" a grafikusnak is: amikor rézkarcot csinál az ember, nincs más előtte, mint a „fekete lemez".

Persze az angyalrajzolást-festést se lehet túlzásba vinni: nem szabad, hogy gépiessé váljon, hiszen ezeknek a figuráknak muszáj könnyednek és aranyosnak lenniük. Igaz, Laura - mint legifjabb tagja a családnak, Gáspár nagypapa büszkesége - hajlamos kérdőre vonni Ildikót, ha úgy véli, hogy itt az ideje újabb könyvjelzőket készíteni. És persze ő maga is beszáll: saját alkotásait adja ajándékba.

Ildikó munka közben. Fotó: Stekovics Gáspár

Mindemellett téved, aki azt hiszi, hogy az angyalok iránti érdeklődés szoros összefüggésben van a karácsonnyal: az angyalszezon egész évben tart. Elvégre az őrangyalunk - ha létezik - se vehet ki hosszú szabadságot.

Maradjunk most annyiban, hogy - amint Ildikó mondja - hinni kell abban, hogy igenis létezik „angyali minőség".

Ezek a kicsi műalkotások biztosan az „angyali minőséget" képviselik. És az is biztos, hogy ezekben a napokban növekszik-emelkedik az angyali minőség koncentrátuma a világban, főleg Szombathely környékén. Már megtapasztalhattuk, hogy a belvárosi hacukázás például elképzelhetetlen S. Horváth Ildikó pálcikalábú angyalai nélkül, de a vidám kis lények hamarosan tiszteletüket teszik a képtárban és a színházi adventen is.

És akkor bekövetkezik az, amiről az LGT-dal mesél: „Minden jól van már, hogy itt vagyunk, / Hajadban tépett virág mosolyog, / tiszta égre száll egy hófehér dalom, / és végre béke ül az arcokon, / egy kicsit félve várom azt, mi vár, lelkemen minden ablak nyitva áll. / (...) Ha eljönnek az angyalok, / otthon vagyok."