Kultúra

2014.01.31. 13:40

A pokol nyolcadik köréből

A holokauszt nemzetközi emléknapján, január 27-én mutatta be a Nemzeti Színház Pilinszky KZ-oratóriumát: a celldömölki Soltis Lajos Színházból meghívott két vendégszereplővel.

Ölbei Lívia

A különleges Pilinszky-mű három szereplőjét, az Öregasszonyt, a Kisfiút és az R.M. „nevű" fiatal lányt Bánsági Ildikó, Szabados Zsuzsanna és Nagy-Kálózy Eszter játssza. (Holt lelkek, Pilinszky szavával „a világ föltépett szövete mögül".) A kórusban Sipos Mihály hegedűművész (a Muzsikás együttesből), illetve a celli Soltis színház két tagja, Nagy Péter István (a doboknál) és Pesti Arnold kapott fontos szerepet. A kórus letisztult, fegyelmezett jelenléte mindenestül sokat hozzátesz az előadáshoz. A rendezőt, Katona Imrét pedig mély, több szálon futó személyes kapcsolat fűzi a KZ-oratóriumhoz. És nem csak azért, mert személyesen ismerte Pilinszky Jánost: előfordult, hogy átbeszélgettek egy egész éjszakát. Hanem...

Különös időutazásra indulunk, amikor a hétfő esti premier után, a Nemzeti Színház hatodik emeleti büféjében – amely ma már a Hollósi Frigyes Művészklub nevet viseli – leülünk beszélgetni. Alattunk a Duna, a túloldalon, távolabb a Gellért-hegy fényei.

Szabados Zsuzsanna, Nagy-Kálózy Eszter, Bánsági Ildikó

– Ön a legutóbbi időkig nem dolgozott a kőszínházi struktúrában-nagyüzemben, színházi szemlélete a 60-as évek fantasztikus „avantgárdjához" köti. Milyen volt most a munka a Nemzetiben?

– Az a típusú színház, amit én képviselek, valóban idegen annak a napi gyakorlatnak a rendszerétől, amit a hivatásos színész értelmezhetőnek tart. De a fogékonyság, a géniusz – amint most megtapasztalhattam – áthangolható. Nem mondom, hogy nem volt keserves munka, de két hónap után eljutottunk oda, hogy egy nyelvet beszélünk. A szöveg alkotó ismerete magától értetődővé tette azt, hogy ezt a „montázs-drámát" nem lehet úgy eljátszani, ahogy játszani szoktunk. Történet gyakorlatilag nincs, szituációkból nem, inkább összehangzó motívumokból építkezhetünk. A színészek a munkafolyamat során rám bízták magukat, annyira, amennyire egy vakvezető kutyára rábízhatja magát az, akinek erre szüksége van. Nagy Pepével és Pesti Arnolddal pedig a Soltis színházban már többször dolgoztam együtt: ők az első pillanattól tudták-értették, amiről beszélek. Külön szerencse, hogy úgy dolgozhattunk, mintha laboratóriumban lennénk: ideális munkakörülmények között.

Katona Imre rendező

– Ha laboratórium, akkor Grotowski. Ha Grotowski, akkor az Egyetemi Színpad Universitas együttese és a nemzetközi porondon is sikeres, híres előadás az 1967/68-as évadból, A pokol nyolcadik köre – vagy KZ-oratórium –, Pilinszky Sötét mennyországa nyomán. Benne mások mellett Sólyom Kati, Jordán Tamás – és Katona Imre.

– 1967 tavaszán az Universitasból többen látták Grotowskinak Az állhatatos herceg-előadását, Wroclawban. Az élmény elementáris volt: a látomásban, amit Grotowski felkínált, az egyetlen érvényesnek gondolt színházi utat találták meg. Halász Péter elvállalta, hogy szövegkönyvet fabrikál Pilinszky KZ-oratóriumához, mert Ruszt József vezetésével csinálunk ebből egy előadást – mint Grotowski követői. Halász szövegkönyve kitűnően sikerült; én a birtokában vagyok, remélem, ki is adják, úgy tudom, ez az egyetlen példány, amely megmaradt. Csak néhány sora egyezik a Pilinszky-művel: az első hat mondat. Ez az én alapvető érintettségem. A pokol nyolcadik köre ráadásul kiváló előadás volt, a maga korában az európai kortárs színházi tendenciák között egy érvényes és érdekes produkció. Fesztiválról fesztiválra vittük, Pármától Nancy-ig: kitágult a szemléletünk, ajtók nyíltak meg számunkra. Rájöttünk, hogy lehet másként is gondolkodni, mint ahogy azt a szűkebb környezetünkben megszoktunk. Attól fogva az ember ezeknek az információknak az érvényességében élt. A pokol nyolcadik köre volt az a pillanat, amikor a sorsom színházi értelemben eldőlt.

Sipos Mihály és Pesti Arnold

– A most bemutatott KZ-oratórium mennyiben tekinthető A pokol nyolcadik köre, az általa képviselt hagyomány folytatásának?

– Nincs hasonlóság a két előadás között; és nemcsak azért, mert a szövegben nincs – vagy minimális – az azonosság, hanem azért is, mert azóta eltelt fél évszázad, és megváltoztak a dolgok. Talán a kövek – ez az én személyes tiszteletadásom a hajdaniak, és a hajdani munka iránt, amit együtt végeztünk. A pokol nyolcadik körében minden szereplőnek volt egy köve. Az Egyetemi Színpadról lementünk a rakpartra, ahol mindenki kiválasztott a maga számára egy megfelelőt, amit jól meg lehet fogni. Van súlya, de úgy van súlya, hogy kezelhető. Amikor a nemzetközi fesztiválokra utaztunk, mindenki vitte magával a saját kövét. A kövek utaztak a peronon, a vámosok nem értették. Aztán Parma folyójának sekélyes medrében ugyanilyen köveket láttunk, ennek ellenére mindig mindenhova magunkkal vittük a köveinket. Most ebben az előadásban is van néhány kő, egy munkatársammal együtt szedtem össze mindet a rakparton. Abban biztos voltam, hogy ezeket a köveket használni fogom, eleinte nem tudtam, mire - aztán egy sajátos pillanatban megtalálták a helyüket az előadásban.

Nagy-Kálózy Eszter és Nagy Péter István
Fotók: Eöri Szabó Zsolt/Nemzeti Színház, Benkő Sándor/Archív

– Megvolt a premier. Hogy van?

– Azt hittem ezelőtt három-négy nappal, hogy megkönnyebbülök a premier után. És igen: meg is könnyebbültem, második napja már, hogy mélyen alszom, átalszom az éjszakát. De felszakított bennem ez az előadás olyan érzeteket, amelyek egyelőre nem tudnak lenyugodni. Hatvankilenc évvel ezelőtt az én édesapám is odaveszett munkaszolgálatosként – és én most, hetven évesen is, gyászolom szakadatlanul. Belül vagyok ezen a történeten. Valószínű, hogy ennek a feladatnak elő kellett hívódnia, hogy egyszer mélyen szembenézhessek vele. Még nem szabadultam meg tőle teljesen. Ez a súly lassan zuhan.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!