Kultúra

2011.01.30. 08:00

A színházi találkozó Soltis Lajos eleven öröksége

Vasárnap eredményhirdetéssel és díjátadással zárul Celldömölkön az V. Soltis Lajos Országos Színházi Találkozó, amely a hazai alternatív színtársulatok egyik legrangosabb hazai randevúja.

Ölbei Lívia

Abban biztosak lehetünk, hogy a szakmai zsűri szigorúan, körültekintően  és feltétlenül a jobbítás, az előremutatás szándékával  elemzi és értékeli a produkciókat. Hiszen az idén is nyüzsgő és jó hangulatú Soltis Lajos Országos Színházi Találkozó nemcsak az együttlétre, egymás megismerésére ad lehetőséget, hanem a szakmai fejlődés útjait is megnyitja: a Nagy Gábor vezetésével működő Soltis Színház éppen ezzel a kettős céllal hívta életre. Mert bár az előadóművészeti törvény értelmében a függetlenek közé sorolt celldömölki társulatnak egyáltalán nem munkaköri kötelessége a fesztiválszervezés, Nagy Gáborék a nehezedő körülmények közepette is hűségesek szeretnének maradni a névadó vajdasági színész-rendező, Soltis Lajos szellemi örökségéhez. Ennek az örökségnek pedig lényegi eleme a közösségi és közösségteremtő színházcsinálás. Az ötödik fesztiválra természetesen határontúli magyar alternatív-amatőr csoportok is érkeztek: a Soltis Színház rendszeresen turnézik Erdélyben, a Vajdaságban és a Felvidéken, több társulattal személyes, baráti kapcsolatokat tart fenn.

A celli társulat 2010-ben ünnepelte 30. születésnapját, a fesztivállal lezárul a jubileumi év is. A találkozó közönsége láthatta először azt a filmet, amely a Soltis Lajos Színház történetét foglalja össze, a színköri kezdetektől a kerek évfordulóig.

 

OLDALTÖRÉS: Megkezdődött a Soltis Lajos Országos Színházi Találkozó Celldömölkön

 

 

 


Megkezdődött a Soltis Lajos Országos Színházi Találkozó Celldömölkön


  Ezen a hétvégén rendezik meg az V. Soltis Lajos Országos Színházi Találkozót Celldömölkön, amely a hazai alternatív színtársulatok egyik legrangosabb hazai találkozója - mondta el az MTI-nek a pénteki megnyitó előtt Benkő Péter Pál, a celldömölki Soltis Lajos Színház művészeti vezetője.

A vasárnap estig tartó fesztiválon idén kilenc társulat, színházi csoport mutat be összesen tizennégy produkciót, a résztvevők között határon túliak is vannak, ők Szlovákiából érkeztek - fűzte hozzá a szervező.
  
 Benkő Péter Pál elmondta azt is: az országos találkozót, amely a Nemzetközi Kulturális Alap (NKA), a Nemzeti Civil Alap (NCA), Celldömölk városa, valamint a Vas Megyei Közgyűlés támogatásával valósulhat meg, már ötödször szervezi meg a Soltis Lajos Színház.
   
A tervezett bemutatók közül a legnagyobb érdeklődés a veszprémi Teleszterion Színházi Műhely péntek esti előadását előzi meg, akik Kurt Vonnegut Az ötös számú vágóhíd című színművét adják elő Komáromi Sándor rendezésében - mondta a házigazda színtársulat művészeti vezetője.
   
Fokozott figyelem irányul még a Trainingspot Társulat szombat délelőtti előadására is: Papp Gábor rendezésében állítják színpadra A világ legnagyobb szállodája című darabot - tette hozzá Benkő Péter Pál.
  
 A celldömölki Soltis Lajos Színház idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját, ebből az alkalomból mutatják be szombat este a találkozón a társulat eddigi pályafutását megörökítő dokumentumfilmet is. A fesztivál zárásaként a vendéglátó színtársulat adja elő az Álomevők című mozgásszínházi előadást, amely szeptemberben a Magyar Szín-Játékos Szövetség Feszt-Fest fesztiválján a 2009-2010-es évad egyik legjobb produkciójaként Paál István diploma elismerést kapott.
 
 Benkő Péter Pál az MTI kérdésére megerősítette azt is: az országos találkozót követően a celldömölki Soltis Lajos Színház nehéz anyagi körülményei miatt kénytelen felfüggeszteni "üzemszerű működését", ami a művészeti vezető elmondása szerint azt jelenti, hogy egyelőre nem tudnak új darabokat színpadra állítani és rendszeresen előadásokat tartani. Ennek ellenére utazó színházként eddigi darabjaikat továbbra is műsoron tartják, sőt a társulatnak meghívása van Norvégiába egy nemzetközi fesztiválra is - tette hozzá a művészeti vezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!