A zenés szórakozás folytatódik: Sweet Charity édes-keserű éjszakáit próbálják a Weöres Sándor Színházban

Bár a Vitéz Mihály is nevezhető „zenés szórakozásnak”, többször elhangzik az előadásban ez a fordulat; mígnem Mihály véget vet neki (mármint a zenés szórakozásnak), és a történet végképp tragikus irányt vesz.

Ez az, amit nem lehet se megszokni, se megunni. Forog a kőszínházi gépezet, estére van kiírva az ősbemutató, de reggel még gyorsan meg kell tartani egy olvasópróbát. A tavaszi szezon négy WSSz-bemutatójából kettő már megvolt (Hosszú út az éjszakába, Vitéz Mihály), kettő pedig még lesz: Sweet Charity, A király mulat.

Béres Attila a Vitéz Mihály-olvasópróbán is emlegette a Sweet Charity-t, amely annyiban mindenképpen hasonlít a Székely Csaba-előadáshoz, hogy a próbafolyamat itt is, ott igazi közösségépítő erőként működik. A Sweet Charity Federico Fellini Cabiria éjszakái című filmje alapján készült (aztán megcsinálták a musical filmváltozatát is). Charity Hope Valentine „a New York-i éjszakában dolgozik – ahogyan ő fogalmaz: adakozik –, egy lepukkant lokálban táncol és vadidegen férfiakat tesz boldoggá. Szívének rejtett csücskében azonban egyetlenegy vágy él, az, hogy végre valaki őt ajándékozza meg a boldogsággal. Valaki, aki szereti, aki nem csapja be, nem csalja meg, nem lopja el a pénztárcáját, és nem használja ki. Mert Charity csak ilyen férfiakkal találkozik, és minél jobban hisz nekik, annál csúnyábban végzi. Minél nyitottabb szívvel közeledik az emberekhez, annál komikusabb helyzetekbe kerül. Aztán egy szép napon ez a szeretnivaló lány bent ragad egy liftben egy fiúval, aki végre kedves, rendes és... klausztrofóbiás. Talán most rámosolyog a szerencse. Talán most sikerül”. A drukkolást máris elkezdhetjük.

A Neil Simon – Cy Coleman – Dorothy Fields trió darabját elsőként 1966-ban mutatták be a Broadway-n, Bob Fosse rendezésében. A musical zenei világa az 1930-as évek Amerikájának ízlését (jazz, swing, spirituálé) követi. Innen való a Momentán vagy a Big Spender.

Fotó: Ölbei Lívia

A szombathelyi előadásban a címszereplőt nem Charity Hope Valentine-nak, hanem Charity Masina Valentine-nak hívják, ezzel az apró jelzéssel tiszteletüket fejezik ki az alkotók a Fellini-film főszereplője, Giulietta Masina iránt. A címszerepet Nagy Cili játssza. (Valahogy furcsa is volt, hogy a WSSz friss Holdbeli csónakos-díjas, sokat foglalkoztatott színésznőjét az utóbbi hetekben nélkülöznünk kellett, legalábbis ami az új bemutatókat illeti.) Főbb szerepekben: Rajta kívül a főbb szerepekben: Fekete Linda, Németh Judit, Bálint Éva, Horváth Ákos, Jámbor Nándor e.h., Matusek Attila e.h.

A megnevezett szereplőkön kívül színen lesznek „a kupleráj állandó kielégíthetetlen vendégei, a Pompei klub állandó kielégíthetetlen vendégei, valamint hittérítők, városlakók, kurvák és egyebek”.

A díszlettervező Horesnyi Balázs, a jelmeztervező Pilinyi Márta (ők csináltak csodát a Vitéz Mihályban is), a dramaturg Ari-Nagy Barbara. Koreográfus: Bodor Johanna, zenei vezető: Döme Zsolt. (Akik akkor is a WSSz-hez tartoznak, ha nincsenek itt, de azért jobb, ha itt vannak. Március 20-áig itt lesznek.)