Kultúra

2017.02.15. 14:25

Bennfentes: Ahol a lányok angyalok

A celldömölki Soltis Lajos Színház 15 éve alapította meg a hagyományt: szombaton este ismét jól éreztük magunkat a Vasvirágban megrendezett színészek és színházbarátok báljában.

Ölbei Lívia

Kicsike, vigyázzon, egyszer nagymama lesz; és tényleg: ezen a fergegetes éjszakán született meg az a kisbaba, akinek világrajöveteléért az egész vendégsereg egy emberként drukkolt, és akinek nagymamája a Soltis Színház nélkülözhetetlen munkatársa.

Szabó Balázst nem csak a színpadról ismerhetjük, utcazenészként is összefuthattunk már vele. Ő is Angliából jött haza a színészbálra: visszahúzta a szíve. Itt éppen Ziembicki Dórával, aki nemcsak egyik háziasszonya volt a bálnak, hanem fellépője is. Aki nem hallotta énekelni, bánhatja. Nem tudja, miről maradt le!

Több szépségverseny mezőnyét is ki lehetett volna állítani a celli színészbálon. Itt a bizonyíték: Ecsedi Csenge és Horváth Viktória, ezúttal civilben. Különben a Soltis-társulatot erősítik; Csenge ráadásul a zalaegerszegi Hevesi Színházét is. Nem csoda, hogy megakadt rajtuk a fényképezőgép.

Nincs színészbál polgármesteri megnyitó nélkül. Középen Fehér László a feleségével - és Klampár Tibor kétszeres asztalitenisz-világbajnokkal, aki a ragyogó sikerekkel büszkélkedő celli pingpongcsapat edzője, és aki most először tisztelte meg jelenlétével az eseményt. Játék az élet! A háttérben a társulatvezető Nagy Gábor és Kelemen Márta. Indul az este, ezek itt a nyitány előtti utolsó pillanatok.

A Marton lányok persze a színészbálban sem pihentek: jegyek, tombolaszelvények, miegymás. Annak rendje és módja szerint Pesti Arnold is besegített, két ilyen csodálatos nővel persze könnyű. Marton Mercédesz mellett az édesanyja, Ágnes. Nélkülük talán nem is működne a színház.

És ha már a csodás Marton lányok, akkor nem maradhatnak említés nélkül a csodás Marton fiúk sem. Marton Márió az idén is hazavarázsolta magát Angliából a színészbálba, mert olyan nincs, hogy régi, kedves kollégáitól, barátaitól elszakadjon. És persze a családjától. Felvételünkön édesapjával, Marton Miklóssal - a Soltis Színház erős oszlopával - a báli asztalnál, miközben emelkedőben a hangulat.

A Soltis Lajos Színház sikerének egyik alapvető titka biztosan a szerteágazó szakmai, egyúttal baráti kapcsolatokban rejlik. Az idei bálon a műsorvezető szerepét Kelemen Márta, a Kaposvári Egyetem beszédtanára és Savanyu Gergely színművész, a soproni színház társulatának tagja vállalta. Nem olyan rég még tanár és tanítvány - ma meg már kollégák. És persze mindketten kötődnek a celli színházhoz: Gergő itt kezdte a pályát.

Nagy Zsuzsi drámapedagógus, a Soltis Színház nagyszerű színésze párjával, Gregorich Bálinttal - aki nélkül mostanában szintén nehéz elképzelni a színházat. Gitárral lépett föl a bálban is. És ha már szerelem: Boldog Bálint-napot, duplán is!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!