Kultúra

2006.11.10. 03:29

Akik a Ferrumból indultak el a pályán

Szombathely (VN) - Pódiumon az ex-fesztesek címmel kezdődik ma 19 órakor beszélgetés az MMIK-ban. Még mindig a Ferrumot ünnepeljük.

Móczán Zoltán

A 30 éves Ferrum Színházi Társulás - FeSzT - ünnepi sorozatában ma kerül sorra a Pódiumon az ex-fesztesek című beszélgetős este, amelyre olyan művészek kaptak meghívást, akik a Ferrumban - esetleg a társulatvezető Török Gábor még korábbi színjátszó csoportjában, a Bodárkában - léptek először a világot jelentő deszkákra, és azóta professzionális színművészekké váltak. Eljön a budapesti Katona József Színház két megbecsült tagja, Fekete Ernő és Lengyel Ferenc. Itt lesznek a szombathelyi Mesebolt Bábszínház társulatának tagjai: Császár Erika, Németh Márta és Prikazovics Ferenc. A meghívott vendégek nemcsak emlékeiket idézik meg, nemcsak jelen életükről beszélnek - az est háziasszonya, a szintén ex-fesztes Szekeres Kriszta közreműködésével -, hanem valamennyien produkcióval is készülnek a jeles alkalomra. Kezdés tehát ma este hét órakor az MMIK színpadán. Az este nyilvános, belépő nincs.

És ezzel még mindig nem ér véget a születésnapi sorozat. November 14-én ismét a most bemutatott Dürrenmatt-előadást láthatja a közönség a Ferrumtól: a Pillanatkép(ek) egy bolygóról 19 órakor kezdődik az MMIK-ban. Szilárdi Béla festőművész - a Ferrumnak többrendbélileg munkatársa - mesélte a premier után, hogy valamikor a 80-as évek elején volt szerencséje megismerkedni - egy kézfogás erejéig - Münchenben a szerzővel. Akkor nem gondolta volna, hogy 2006-ban Dürrenmatt-előadást néz majd Szombathelyen.

December 7-én a Művészetek Házában Bergman-bemutatóval folytatódik a Ferrum-sorozat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!