Kultúra

2017.03.07. 17:50

Alternatívákat kínál a szabad ég alatt

Celldömölk - A Soltis Lajos Színháznak nemcsak a társulata, hanem az épülete is egyedülálló a kisváros közepén. Itt jött össze egy nemzetközi színházi csapat: eszme- és tapasztalatcserére.

Ölbei Lívia

Olasz, angol, szlovén és romániai magyar kollégákat látott vendégül a Soltis Színház: így folytatódott a szabadtéri Almagránát élesítése. Mindez az európai projektszemlélet jegyében, hiszen az Erasmus-program tette lehetővé ennek a sokszínű nemzetközi csapatnak az összetalálkozását - mint lehetőséget és ugródeszkát a további kapcsolatépítésre. A csapatnak volt már találkozója Angliában, Olaszországban (ahogy arról beszámoltunk, egy patinás bergamói kísérleti színház fogadta a nemzetközi mezőnyt). A csapatmunka hívószava - a találkozáson, a közösségépítésen és a tapasztalatcserén túl - a szabad tér. Pontosabban: a szabadtéri színház, az utcaszínház hagyományai, valamint jelene és jövője. És mert a celldömölki Soltis Lajos Színház különleges utcaszínházi teremtéstörténet tavaszi bemutatójára készül, ebből - az Almagránátból - is kaptak egy kis ízelítőt a vendégek. A nagyszabású szabadtéri előadáshoz az inspirációt - a több évtizedes saját tapasztalatokon, például a Soltis Lajossal és Katona Imrével végzett közös munkán túl - éppen ez a nemzetközi kezdeményezés adta.

Almagránát, készülőben. Bruckner Roland, Laki Mónika, Nagy Zsuzsi, Piller Ádám, Tóth Ákos bemutatkozik a kollégáknak Fotó: Soltis Színház

A vendégek azonban mindenekelőtt megismerkedtek a 37 éves, bárhova nehezen besorolható Soltis Lajos Színház történetével. Nagy Gábor, a társulat alapítója és máig vezetője megemlékezett azokról az évekről, amikor a pici faluban, Sitkén megszületett a színkör, amely nem egyszerűen színházi előadások létrehozására szerződött, hanem - és talán ez az igazi lényeg - megtartó közösségként működött. Sőt: talán működik ma is, ha másképpen nem, "virtuálisan", hiszen a színkörben eltöltött évek mindenkiben mély nyomot hagytak még akkor is, ha a későbbi életükben eltávolodtak a színházcsinálástól. De vannak, akik végképp elkötelezték magukat a színház mellett. Például Herczeg Tamás színművész, aki Novák Eszter és Ascher Tamás osztályában diplomázott, ma a HoppArt Társulat vezetője - és az évadban éppen újra a Soltis Színházban is rendez.

Nagy Gábor köszönti a vendégeket. Szemben, jobbra ezúttal tolmácsszerepben: Sipos László a házigazda társulatból Fotó: Soltis Színház

Hogy a Sitkei Színkörből Soltis Lajos nevét viselő vidéki alternatív színház lett, sok tekintetben egy tragikus autóbaleset következménye. Akkor talált új otthonra a társulat Celldömölkön. Nagy Gábor összefoglalója abból indult ki, hogy mit jelent vidéki alternatív színháznak lenni ma Magyarországon . Többek között azt, hogy a Soltis Színház nem kizárólag kísérletező, fesztiválokon eséllyel induló előadásokat állít ki, hanem egyszersmind repertoárszerűen, nagy előadásszámmal, bérleteket meghirdetve, színistúdiót fenntartva működik.

A nemzetközi társaság nem hagyta ki a közös tréninget sem. Az Almagránát rendezője, Komáromi Sán-dor vállalkozott az irányí-tásra. Univerzális nyelvet választottak hozzá: a test, a mozgás nyelvét. És persze a vendéglátók nem mulasztották el megmutatni Celldömölk egyedülálló szépségeit: kirándulást szerveztek a vulkanikus Ságra. Az évmilliós tanúhegy most már ennek a szép, közös vállalkozásnak az emlékét is megőrzi az idők végezetéig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!