Az Oroszy-lélek szétterjedése

És bár az 50. születésnapját nagyszabású (ez a szó is új értelmet nyer itt, vagy inkább visszanyeri eredeti értelmét); szóval az 50. születésnapját nagyszabású kiállítással megünneplő Oroszy Csaba a teljes nyitvatartási időben tényleg nem lesz jelen hús-vér valójában a saját tárlatában (Fragmenta silentii), természetesen itt lesz végig mégis. Vagy legalább egy festékkel megszentelt széket fönntart magának, belevetve a vonzások és választások terébe.

Fotó: Cseh Gábor

A nagy közönségérdeklődéstől kísért tárlatnyitón Készman József művészettörténész vállalja a kalauz szerepét. Lehetetlen szerep, mert szerinte lehetetlen a vállalás is: Zavarbaejtően gazdag és hatalmas az az anyag, ami itt a képtárban bemutatásra vár Oroszy Csaba munkáiból. Nem is sikerülhet a teljesség, amit itt látnak, inkább kísérlet lényeges momentumok felvillantására, a lehetetlen érzékeltetésére. Olyan ez, mint amikor valaki a fény felé fordított tükörrel villant szemünkbe: a pillantás legfeljebb arra jó, hogy elvakuljunk tőle. Pedig nevezetes az alkalom is: egy félévszázados életút festészeti tapasztalatainak összegzése.

Ötven év - az már a bölcsesség, de legalábbis a bölcsebbé válás jele a közkeletű vélekedés szerint: Mit jelent ez itt és most? Mindenekelőtt azt, hogy Csaba képessé válik egyszerre kívülről és belülről szemlélni önmagát, saját pályáját. Ez a bölcsesség - vagy érettség -, mint életszemlélet összekapcsolódik az életmű határtalanságával, egyfajta lényegszemlélettel: a teljes munkásság (és itt nemcsak a művek számára, hanem műfaji összetettségére, intermedialitására is kell gondolnunk) átfoghatatlansága azt eredményezi, hogy tájékozódni és határpontokat kijelölni benne igazából csak ő tud. Létrehozója és gazdája képeinek, objektjeinek, s így válik önmaga kurátorává is egyben. Az ítélet, a megítélés helyét átveszi a prezentáció, a szereplők helyet cserélnek, miközben minden úgy maradt, ahogy volt. A személyes munkásság kereteinek határtalansága pozitív állítás, ugyanis egyben azt jelenti, hogy végtelenül nyitott, lezárhatatlan. Pontosabban: nyitott a végtelen felé. A végtelen, csaknem megszállott intenzitás és elkötelezettség süt át rajta olyan erővel, ami megpörköl kicsit bennünket, szemlélőket: honnan ez a vitalitás? Mi az üzemanyaga? Készman József válasza úgy szól, hogy Csabával szerintem valami történt, nem most, már régebben . Hogy mi történt? Saját belső energiaforrása lett. Vagyis: Nincs tekintettel terekre és időkre - szabadon mozog bennük. (...) Belső utakon jár, ott egyensúlyoz - néha lezuhan, néha felemelkedik. Röptében élő művész!

A művészettörténész következtetése szerint tehát Oroszy Csaba festményei kapcsán joggal vethető fel a látomásos, sugalmazott művészet kérdésköre. Nem véletlen, hogy olyan kollégák idéződnek meg képein, mint Csontváry, Chagall, Rubens vagy Francis Bacon. A külső kapcsolódási pontokon túl saját stílust, saját izmust teremtett: ez a szekretizmus titkokkal teli alfacsatornája. Másfelől visszacsatol a munkássága totalitásához. Ez pedig azt jelenti, hogy az Oroszy-tárlatot összefogó gondolati ív a munkák expresszív közelségétől hátralépve rajzolódik ki. Kicsit olyan, mintha számtalan kártyapakliból a felső lapot kirakva hoznánk létre játékot. A sorozatok és tematikák bőségében kever Csaba. Most felütötte lapjait, és saját magáról jósol. (...) Mi tehát a tér és idő - kérdezi (önmagától és Istentől) Szent Ágoston Vallomásaiban: ha kérdező kérdi tőlünk, nem tudunk rá felelni, de mindannyian felismerjük, élünk vele. Mígnem rájön, hogy az idő (és tér) nem valami külső az emberhez képest, hanem magunkban mérjük az időt: distentio animi, a lélek szétterjedése . Ezzel nyújtotta át a tárlatot Készman József a közönségnek.

Mi pedig nemcsak tanúi, hanem részesei is lehetünk a határtalan Oroszy-lélek szétterjedésének a Szombathelyi Képtár magaslatain. Kár, hogy a kiállításhoz nem készült katalógus. A határtalan Oroszy-lélek kiterjedése a képtárban március 15-éig megtapasztalható. Valami történik.