Újra műsoron a babaarcú démonok

Mintha nem is a múlt századforduló, hanem a múlt század (vaskos vagy karcsú) dereka kelne új életre a Rejtő Jenő-bemutatón. Mintha vidéki padlásokról, pincékből, albumokból, dobozokból váratlanul előkerült családi fotók szereplői elevenednének meg a színpadon. Kispolgári erkölcs és bűbájos bohózati léhaság: az Úrilány szobát keres örömszínház a javából, bugyborékolva örül a színész és örül a néző.

Illatos májusi vasárnap este, csöndes a vasi kisváros. A Koptik Odó utcai Soltis színháznál gyülekezik az ünneplőbe öltözött közönség. Az előtéri pulton megszólal a békebeli rádió (alatta nyilván csipketerítő): „Szeretem magát...” Ez most nem az alternatív előadásokat fogadó Soltis-fesztivál, nem a gyerekelőadásokat egybegyűjtő Ezerlátó-fesztivál, nem a gyerekstúdió valamelyik meseelőadása, nem a Woyzeck, de nem is egy újabb, mélybe rántó, magasba emelő mozgásszínházi produkció. Ez most valami más: mindjárt kezdődik a Rejtő-mutató – két részben, egy szünettel, héttől tízig, Ecsedi Erzsébet rendezésében.

Tánc! A színpadon Stangl Franciska és Nagy Gábor
Fotó: Marton Mercédesz

Szűrszabó Edit (a színház állandó jelmeztervezője és -kivitelezője) tüchtig békebeli, bóbitás pincérnőként kínálja kávéval a vendégeket, cirádás porcelánból. Boznánszky Anna és Marton Ági a jegypénztárban – dettó. Még csak az kéne, hogy valaki azzal toppanjon be, hogy a kését keresi, de könnyen megeshet, hogy itt topog valahol a Babaarcú Démon, legföljebb inkognitóban. Már a szombat esti nyilvános főpróbán telt ház volt a kamaraszínházban (több mint százan látták az előadást), és telt házat vonz a premier is. Tessék csak belegondolni: van egy alig több mint tízezres kisváros, annak egy szépen fölújított, belvárosi színháza – ahol Rejtő-bemutató készül. A kabaré és a ponyva királya színész szeretett volna lenni, de nem volt sikere. Szerzőként annál inkább. Az úrilány szobát keres színpadi változatának elkészítésében bizonyos Kulinyi Ernő működött közre. (Illetve ő volt a forgatókönyvíró, az „illatszertáros” László Miklós társaságában, amikor a történetből 1937-ben film készült. Zilahy Irénnel, Kabos Gyulával.) Ha bohózat, akkor félreértések golyószóró-sorozata, a célkeresztben föltétlenül a polgári házasság erkölcsösséget színlelő, csalást csalásra halmozó intézményével. De úgy, hogy ez a csodás, sokat bíró, viszont folyton recsegő-ropogó szerkezet azért ne nagyon sérüljön.

A celli Rejtő-bohózat végén is megjelenik az anyakönyvvezető, hogy a szobát kereső, szerelemre találó talpraesett vidéki diáklányt, Székely Klárit esetleg nyomban hozzáadja az akasztott hóhérhoz: a váló válóperes ügyvédhez. A „korban tartott” díszlet békebeli kultúrházi premiereket idéz.

Ha bohózat, akkor minimum két ajtó, a félreértések és váratlan megjelenések miatt. A színpadon gyakorlott, profi színészek mellett életében most először vállalt szerepet „a Soltis színház erős oszlopa” (de tényleg, hivatalosan is!), Marton Miklós és a Soltis-egyesület elnökségi tagja, Bincze Tamás. Mindketten válófélben lévő férjet alakítanak, ellenállhatatlanul. Tessék ellenőrizni!