bábművészet

2017.11.18. 18:24

Blattner Géza munkásságát bemutató kiállítás nyílt a debreceni Modemben

Billentyűk – Blattner Géza kísérleti bábszínháza az avantgárd Párizsban címmel nyitottak meg tárlatot szombaton a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban

Blattner Gézát tartják a 20. századi európai avantgárd bábszínház, valamint a modern magyar bábművészet megteremtőjének.

Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális alpolgármestere megnyitójában megemlítette, hogy Magyarországon alig ismerik Blattner Géza nevét és művészetét, elsősorban azért, mert pályája nagy része Franciaországhoz kötődik.

A Billentyűk című tárlat – amely Blattnerre mint a zsinóros, billentyűs marionettfigurák megteremtőjére utal -, egyedülálló összefogás eredménye: négy debreceni intézmény, a Csokonai Színház, a Déri Múzeum, a Modem s a Vojtina Bábszínház, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeum és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet szakmai együttműködése révén valósult meg – tette hozzá.

A kiállítás megnyitóján elmondták: az év kiemelt kiállításán a Vojtina Bábszínház időnként a Modembe költözik, három hónapon keresztül különleges előadásokra várják a gyerekeket és a felnőtteket a művészeti központban felépült szivárvány színpadon.

Rögtön a megnyitó napján belekóstolhattak az érdeklődők a rendhagyó kezdeményezésbe: Árnyalatok – Blattner parafrázis címmel a debreceni Vojtina Bábszínház művészei idézték meg Blattner Géza életművének egy-egy részletét ezúttal felnőtt közönségnek. A későbbiekben minden kedden rendhagyó bábelőadásokra várják a gyerekeket, míg havonta egy-egy csütörtöki alkalommal a felnőtt közönséget szólítják meg a kiállítótérben felállított „szivárvány színpadon”.

A tárlat megnyitóján felidézték: a Debrecenben született Blattner Géza 1925-ben Párizsba költözött, ahol megnyitotta az Arc-en-Ciel (Szivárvány) Színházat, amely rendkívül változatos, sokszínű társulatával, alkotó közösségével korát megelőző, kísérletező bábszínházzá vált.

Blattner Géza magyarországi működése új korszak kezdetét jelezte a bábjátszás történetében: ízlésével, szemléletével, a bábművészet lehetőségeinek szüntelen kutatásával alaposan megelőzte korát.

Az 1937-es párizsi világkiállításon Blattner Szivárvány Színháza Az ember tragédiája első francia nyelvű bemutatójával aranyérmet nyert. Munkatársaival megteremtette az első, minden ízében korszerű, az emberszínház utánzásával szakító, saját műfaji törvényeit érvényesítő, a sokfajta élettelen anyag ezernyi titkát feltáró, humorból, költészetből összegyúrt 20. századi francia avantgárd bábszínházat. Hatására kezdtek a hatvanas évektől Magyarországon vidéken is művészi bábszínházak alakulni. Halálának 50. évfordulóján Debrecen négy kulturális intézménye ennek a 20. század elején megszületett, az avantgárd párizsi miliőt megidéző kiállítással tiszteleg Blattner Géza emléke előtt.

A Billentyűk – Blattner Géza kísérleti bábszínháza az avantgárd Párizsban című kiállítást február 25-ig tekinthetik meg az érdeklődők a debreceni Modemben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!