Kultúra

2010.05.30. 07:42

Borbiró András a Haladás meccseken sem kíméli a hangját

Hatévesen már Tordy Géza mellett állt a Vígszínház színpadán. A Harry Potterben az ő hangján szólal meg a gonosz Draco Malfoy. És bár nem erre a munkájára a legbüszkébb, azt mondja, csajozás közben mindig bejön a Malfoy-sztori. Borbiró András gyerekszínészből lett színész. A Weöres Sándor Színház színésze, aki huszonhárom évesen is egy nagy gyerek. Most már egy kicsit a miénk is.

Nagy Ildikó

A kezdetekről faggatom. Arról, hogyan kerül valaki hatévesen a Vígszínház színpadára. Aztán elmeséli, hogy ötévesen a szülei elvitték Rókusfalvy Pál Fogadjunk! című televíziós vetélkedőjébe, tegyük hozzá rögtön: nézőnek. Andris azonban annyit elevenkedett, hogy nem telt el kis idő, és máris Rókusfalvy Pál segítőjeként szaladgált, természetesen reflektorfényben. Aztán egy évvel később a Vígszínház ügyelője  aki történetesen a televíziós vetélkedő operatőre volt, és jól emlékezett Andrisra  felhívta a szüleit, hogy ugyan, vigyék már be a Vígszínházba a fiút, mert gyerekszereplőt keresnek az Oidipusba. Hát, így lett Andris hatesztendősen a vak Theiresiast alakító Tordy Géza kísérője.

Utána több darabban is játszott, közben pedig jöttek a szinkronmunkák. Igen, köztük a Reszkessetek betörők 3, meg a Harry Potter, amelyben a gonosz Draco Malfoy András hangján szólal meg. Mondja, hogy nem erre a munkájára a legbüszkébb, ugyanakkor tény, hogy csajozás közben mindig jól jön a Malfoy-sztori. És hogy mi volt a legkedvesebb szinkronmunka? Egy francia művészfilm, ami nem jutott el a mozikba, de ami még szomorúbb: dvd-n is hiába keresi Andris.


Szombathelyre Dömötör Tamás hívta, a főiskolán induló színészképzésre. Épp jókor: elege volt már Budapestről, így amikor a színművészeti harmadik rostáján kiesett, felütötte a térképet, és gondolatban kezdett barátkozni a szombathelyi léttel.

Ami azt illeti, azóta egészen belejött: olyan csillogó szemekkel mondja, hogy mennyire szereti a várost, hogy ha Szombathelyről imázsfilmet kellene készítenem, biz Isten őt beszéltetném benne. Elmeséli például, hogy nincs Haladás meccs nélküle, és bizony a B-közép lelkes drukkereként a hangját sem kíméli.

Tisztában van vele, hogy a sors a tenyerén hordozza, hiszen nem csak Weöres Sándor Színház születésénél lehetett jelen, de remek szerepek is kijutottak neki. Kedvenc előadás nincs: a 9700 azért állt hozzá közel, mert az volt a társulat első megmutatkozása, de a stúdiósok Lüzisztratéját is nagyon szerette, és igazi ajándékként jött Jordán Tamás felkérése, hogy a Liliomban helyettesítse Szabados Mihályt. Játszott a Jeles András rendezte A nevető emberben, majd jött Czukor Balázs, aki épp jókor  a Hemóból történő költözés után  a stúdiósokkal átvonult a Bloom házba, ahol megszületett az Öt az egyben című (főleg) fiataloknak szóló szobaszínházi produkció. És ne feledjük: A Herner Ferike faterja című darabba is meginvitálta Kelemen Zoltán rendező.

Amúgy Andris huszonhárom évesen is megmaradt izgő-mozgó gyereknek. Akiből félig-meddig már a felnőtt szól, amikor azt mondja: fontos, hogy jó dolgok részese és alakítója legyen. Így aztán a színházbeli munkái mellett más feladatokat is örömmel vállal: szívesen vesz részt a Homo Ludens Zenés Színpad produkcióiban, de ugyanolyan örömmel vállalta el a Médiawave műsorvezetői feladatait. Andris a nyarat lazítással kezdi: a család Duna-parti nyaralójában olvasni, pihenni és gondolkodni fog, és ha úgy adódik, szívesen eldiskurál majd a kapu előtt elballagó bölcs öregekkel. Persze a nyár sem telhet el munka nélkül: a szombathelyi termálfürdőbe tervezett esti filmvetítések előtt  a filmekre rímelő  kabaréjeleneteket láthatnak majd a fürdőzők, ezek megírására és rendezésére kapott felkérést. És persze izgatottan várja a következő évadot, ami reményei szerint szintén tartogat számára néhány jó szerepet. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!