Dohos László, a "beugró" karnagy

- Menjünk vissza, nem alkuszunk! - adja ki az ukázt a karnagy, elvégre a harmadik himnuszunknak számító Hazám, hazám-at nem lehet csak úgy, iskolai etűdként, falnak játszok és nem baj, ha senkit sem érdekel stílusban előadni.

Kőszeg Város Fúvószenekara épphogy belakta új próbatermét, máris új karnagy után kellett nézniük. Csárics Sándor - aki harminc évig dirigált a fúvósoknak - egészségügyi okok miatt távozott a zenekar éléről. Bakos György, a Kőszeg Város Fúvószenekaráért Alapítvány elnöke gondolt egy merészet, és Dohos Lászlót hívta meg a zenekar élére. Azt a tiszavasvári fúvószenekarból kinőtt Dohos Lászlót, aki a moszkvai zeneakadémián szerzett katonakarmesteri oklevéllel a zsebében az első diplomás fúvóskarmesternek számított itthon. (Azelőtt - és sok helyen azóta is - leginkább a jó képességű zenészekből lettek karmesterek.) Dohos László a Magyar Honvédség Fúvószenekarának főkarmestereként ezredesi rangban vonult nyugdíjba öt évvel ezelőtt. Liszt-díjas karnagy, a Debreceni Egyetem óraadó tanára, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnöke, aki március 15-én a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét is átvehette.

Az ezredes úr amúgy érzi a kitüntetések súlyát, tudja, mit miért kapott, számára mégsem az elismerések körül forog a világ. Pedig ha azt vesszük, a kőszegi próbán is ott virít a mellén egy jókora plecsni, igaz, azt a Bécsikapuban behabzsolt vadétel mellé járó áfonyamártásnak köszönheti. Dohos László ugyanis bevallottan nagy gourmand. Nem mellesleg pedig katona és karmester. Ami azt illeti, a kőszegi zenekarban tényleg hamar katonás rendet vágott: március eleje óta hetente két alkalommal autózik Kőszegre a 270 kilométerre levő őrbottyáni otthonából, így joggal elvárhatja, hogy ne fél ház várja a próbateremben. A próbarend feszített, este hét és kilenc között csupán tíz percet lazíthatnak a zenészek.

Visszatérve a felkérésre: örömmel mondott igent, már csak azért is, mert a kőszegi fúvószenekar régóta a szíve csücske, és bár a határidőnaplója így is meglehetősen zsúfolt, mégis szakmai kihívásnak, erkölcsi kötelességének érezte, hogy felkarolja az ország legrégebb óta működő fúvószenekarát. Beugrónak szerződött a kisvárosba: az első felkérés az április 25-ei tavaszi hangversenyre történő felkészítésre szólt, ám azóta kiderült, hogy a zenekar szeptemberi németországi vendégszerepléséig vállalja a heti kétszeri ingázást.

A karmester a tavaszi hangverseny műsorát már készen kapta, ám így sem telnek unalmasan a próbák, hiszen az új karnagy új stílust hozott a zenekarba. Ha kell, hatodszor is nekifutnak egy-egy műnek, a lényeg, hogy a zene jöjjön le a színpadról, borsózzon bele a bőr, a végén pedig tapintani lehessen a csöndet. Mert kérem, a közönséget ki kell szolgálni, hangoztatja többször is a próbán.

Katonás fegyelem, mondom, de ő kiigazít: a katonaság álfegyelem, a zene ellenben nagyon is valós fegyelmet követel. Felkészültség, magabiztosság, alázat: ilyen és ehhez hasonló szavakat sorol, amikor arról faggatom, mi kell ahhoz, hogy valaki jó karnagy legyen.

- Szépen, bájosan, ha szabad kérnem - fordul újból a zenekar felé, elvégre mégiscsak próbálni, nem interjúzni jött Kőszegre. A hét óra pedig hét óra, a próba pedig szent és sérthetetlen. És a végeredmény? A tavaszi hangversenyen kiderül...