Kultúra

2015.02.23. 14:34

Ecset helyett tetoválógép

Szentgotthárd – A Magyar Népművelők Egyesülete 2015-ben is meghirdette a „Kultúrházak éjjel-nappal” országos akciót. Ehhez csatlakozott a Pannon Kapu Kulturális Egyesület. Ennek jegyében nyílt kiállítás a Színház aulájában.

Szendi Péter

A február 13-a és 15-e között megrendezett programsorozat célja a művelődési házak, terek, illetve az azokban folyó közösségi művelődés népszerűsítése volt. Ehhez a programsorozathoz kapcsolódott a Pannon Kapu Kulturális Egyesület, így február 13-án 17 órakor nyílt Gasztonyi Norbert festmény és grafika kiállítása a Színház aulájában.

Gasztonyi Norbert elmondta, hogy a kiállított festményeket nagyapja, Drávecz István készítette, aki Szentgotthárd egyik elismert amatőr festője volt. 16 évesen kezdett festészettel foglalkozni. Legfőképp tájképeket és csendéleteket készített. Hozzátette, emlékszik, kiskorában sokszor ült mellette, amikor alkotott. A mai napig az olajfesték illata felidézi ezeket az emlékeket benne.

Elmondta még, talán innen ered, hogy ő is hasonló pályára tért, bár ecset helyett ceruzát és tetoválógépet használ. Mindig is szeretett rajzolni, bár komolyabban három éve kezdett el foglalkozni vele, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy tetováló lehessen. Ehhez úgy érezte, először a rajztudását kell fejlesztenie. Hozzá legközelebb a realisztikus ábrázolásmód áll, szereti aprólékosan kidolgozni munkáit, hogy minél életszerűbbek legyenek. Pár hónapja kapta lehetőséget Dancsecs Csabától, az egyik szentgotthárdi tetoválószalon tulajdonosától, hogy mellette komolyabban foglalkozhasson a tetoválással. Célja a jövőben még többet fejlődni, még realisztikusabb alkotásokat készíteni. Valamint a nagypapája által elkezdett művészetet tovább vinni a családban.

A tárlat március 10-ig látogatható hétköznapokon 8 és 16 óra 30 között, valamint hétvégenként a rendezvények alatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!