Kultúra

2010.06.25. 08:50

Egyedülálló Warhol-kiállítást készítenek elő Szlovákiában

Különleges biztonsági intézkedések mellett készítenek elő Andy Warhol műveiből kiállítást a kassai Kelet-szlovákiai Galéria munkatársai. Több múzeumból, többek között az Egyesült Államokból is kaptak kölcsön alkotásokat a tárlatra.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Lena Lesková, a Galéria igazgatója szerint a kiállítás megvalósításának költségei elérik a 100 ezer eurót (28,4 millió forintot).
A tárlat a pop-art művészet egyik legnagyobb alakjának negyven alkotását vonultatja fel, ebből 24 a pittsburgh-i Andy Warhol Múzeumból, számos mű pedig pozsonyi Nemzeti Galériából és a Medzilaborce városában működő Andy Warhol Modern Művészeti Múzeumból érkezik Kassára.

A műveket első alkalommal mutatják be Szlovákiában, ahonnan Warhol szülei származtak. "A művész valamennyi, az édesanyjához kapcsolódó rajzát elhozzuk Szlovákiába." - mondta az igazgatónő. Elárulta azt is Lena Lesková, hogy a kiállított műveg túlnyomó részt fekete-fehérek.

Az augusztus 6-án, a művész születésnapja alkalmából nyíló kiállítás az Andy Warhol and Julia címet kapta, hiszen az édesanyjával való kapcsolatán keresztül szeretnék bemutatni az egykori extravagáns művészt.

A művész szülei Medzilaborce közelében éltek, a településen 1991-ben nyílt meg a múzeum, amely a maga nemében az első volt. A pittsburgh-i intézményt, amely Warhol mintegy négyezer alkotását őrzi, csak három évvel később hozták létre.

A kassai szervezők változatos kísérő programokkal várják a látogatókat, többek közt homokstrand is készül a galériában, ahol az érdeklődők beleolvashatnak Warhol könyveibe és megnézhetik filmjeit is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!