Ejsze de szép ez a történet: Seherezádé a Soltis Színházban székely öreggé változik

depresszió
Bevonult egy pszichiátriára Michael Jackson lánya
Csak egy kis pihi / 29 perce
Ön hogyan lazít munka közben?
Senki sem képes nyolc órán át csak a feladataira koncentrálni.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LÓRÁNT IMRE FERENC 59 éves korában elhunyt. Szeretett halottunktól 2019. január 19-én 14 órakor veszünk végső búcsút az alsósági temetőben. Lelki üdvéért a gyászmise előtte 13 óra 15 perckor lesz az alsósági katolikus templomban. A gyászoló család
"Az élet elveszítheti a halállal vívott csatát, de az emlékezés megnyeri háborúját a feledéssel szemben." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, apám és papink MOLNÁR LÁSZLÓ a Vasjármű Kft nyugdíjasa 71 évesen súlyos betegségben elhunyt. Hamvaitól 2019. január 22-én 15 órakor búcsúzunk a vasvári temetőben. Gyászmise előtte 14 órakor a vasvári templomban lesz. Egyúttal megköszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és velünk éreznek. Szerető családja
"Úgy ment el, ahogy élt, Csendben és szerényen, drága lelke pihenjen békében." Fájdalommal tudatjuk, hogy GLAVANITS DEZSŐNÉ szül. Sipos Anna életének 88. évében megpihent. Hamvasztás utáni temetése január 21-én, hétfőn 14 órakor lesz a söptei temetőben. Gyászmise lelki üdvéért előtte 13.15-kor. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bánatunkban bármely módon velünk éreznek. A gyászoló család
"Vágytam maradni szeretteim között, A sors végül ellenem döntött. Búcsúzni sem tudtam, ajkam nem engedett, Amit mondtam volna, tudja ki szeretett. Kísérje utatok Isten és az ég, A felhőkön túl találkozunk még." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a legdrágább férj, édesapa, nagyapa, após, testvér, rokon és szomszéd HERCZEG JÓZSEF volt autóbuszvezető, a Vasi Volán nyugdíjasa életének 74. évében, türelemmel viselt betegségében szíve örökre megpihent. Temetése 2019. január 22-én, kedden, a 14 órai gyászmisét követően, 15 órakor lesz a kondorfai temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban bármely módon osztoznak. Gyászoló családja Kondorfa
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik jelenlétükkel megtisztelték FARKAS ISTVÁN búcsúztatóját, lélekben velünk voltak és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy CZUMPF TAMÁS életének 69. évében elhunyt. Temetése január 20-án, vasárnap 13.15 órai gyászmisét követően lesz Horvátzsidányban 14 órakor. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik az utolsó útjára elkísérik, lelki üdvéért imádkoznak, de a személyes részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család Horvátzsidány, Kőszeg, Táplánszentkereszt
"Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, Szorgalom és munka volt az egész életed. Elfeledni Téged soha nem lehet, Csak meg kell tanulni élni Nélküled!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy NÉMETH FERENCNÉ szül. Tanai Zsuzsanna életének 79. évében elhunyt. Örök nyugalomra helyezése 2019. január 22-én, kedden a 14.30-kor kezdődő gyászmisét követően lesz Táplánszentkereszten a Tanács úti temetőben 15 órakor. Ezúton mondunk köszönetet tisztelettel, hogy bánatunkban bármely módon velünk éreznek. Szerető, gyászoló családja
"Küzdöttél, de már nem lehet, Csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, örökké él, kit igazán szeretnek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk és testvérünk HORVÁTH JÓZSEF életének 66. évében hosszan tartó betegség után örökre megpihent. Nyugalomra helyezése 2019. január 22-én, kedden 12.15-kor lesz a Jáki úti temetőben. Lelki üdvéért engesztelő szentmise a temetés napján 11.15-kor a Szőlősi-templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett halottunkat utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló szerettei
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS FERENCNÉ szül.: Kiricsi Anna életének 82. évében hazatért Teremtőjéhez. 2019. január 22-én, kedden a 14.45 órakor kezdődő gyászmise után,15.30-kor helyezzük örök nyugalomra a pecöli temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Kérjük a szertartást követő személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÁNYÁSZI JÁNOSNÉ szül.: Czekner Anna életének 88. évében, súlyos betegségben elhunyt. Örök nyugalomra helyezése 2019. január 21-én, héftőn 13.30-kor katolikus szertartás szerint lesz a Jáki úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
"Ott pihensz, ahol már nem fáj semmi, Nyugalmadat ne zavarja senki." Fájó szívvel emlékezünk PUP TIBOR halálának 1. évfordulóján. Szerető családja
"Búcsút, köszönetet mondok mindenkinek, aki életemben szeretett engem. Isten már veletek, én a mennyben zengem: Dicsértessék Jézus! Mindörökké Ámen." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismérték, hogy NAGY DÉNES életének 73. évében elhunyt. Szeretett halottunktól 2019. január 22-én, kedden 14.45-kor veszünk végső búcsút a Jáki úti temetőben. Engesztelő szentmise aznap 13 órakor a Szent Márton templomban lesz. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló szerettei
"Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, Örök álmát őrizze béke és nyugalom." Fájó szívvel tudatjuk, hogy IFJ. KELLER JÁNOS életének 43. évében örökre megpihent. Végső nyugalomra helyezése 2019. január 19-én a 13 órakor kezdődő gyászmisét követően lesz 13.30-kor a szentpéterfai temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy NANDRÁSSY VILMOSNÉ szül. Kiss Valéria 2019. január 12-én, életének 88. évében elhunyt. Szerettünk végső nyugalomra helyezése 2019. január 21-én, hétfőn 14.45-kor a szombathelyi Jáki úti temetőben lesz. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló családja
"Nyugodj csendesen, legyen békés álmod, találj odafönn örök boldogságot." Szomorú szívvel tudatjuk, hogy testvérünk és rokonunk HORVÁTH ISTVÁN életének 63. évében, váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója január 21-én, hétfőn a 13.15-kor kezdődő gyászmisét követően 14 órakor lesz a kisunyomi temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
"Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, Örök álmát őrizze béke és nyugalom." Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. KISS JÁNOSNÉ szül. Nagy Anna életének 84. évében elhunyt. Örök nyugalomra helyezése 2019. 01. 22-én a 12.15-kor kezdődő gyászmise után 13 órakor lesz a magyarnádaljai temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy EGERVÁRINÉ NAGY MARGIT életének 81. évében elhunyt. Temetése 2019. január 21-én, hétfőn, a 14.30-kor kezdődő gyászmisét követően, 15 órakor lesz a rátóti temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, mindazokkal, aik ismerték és szerették, hogy HALÁSZ JÓZSEFNÉ szül. Mosonyi Márta életének 68. évében elhunyt. Hamvainak örök nyugalomra helyezése január 22-én, kedden 11 órakor lesz a Jáki úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló testvére és családja
"Nem vársz már bennünket ragyogó szemekkel, Nem örülsz már nekünk szerető szíveddel, De abban reménykedünk, hogy jó helyre mentél, Hisz te a jónál is jobbat érdemeltél." Fájó szívvel emlékezünk KIRÁLY PÉTER halálának 1. évfordulóján. Szerető felesége, gyerekei és családja
"Volt emberek. Ha nincsenek is, vannak még. Csodák. Nem téve semmit, nem akarva semmit, hatnak tovább." Kosztolányi Dezső Ezekkel a gondolatokkal emlékezünk ABAJKOVICS JÁNOS nyugalmazott szombathelyi mentőápoló halálának 20. évfordulóján. Szerető családja
Zsebre megy / 1 órája
Segít egy honlap, hogy elkerüljük a büntetést az autópályán
Belle Epoque / 2 órája
Párizs, ahogy sosem látta
A nyeremény: jótékonysági est / 2 órája
Vas megye lett a győztes Vujity Tvrtko közösségi játékán
vaol.hu
Praktikák / 2 órája
Kiderült: eddig rosszul itta a vodkát
Súlyos sérülés / 3 órája
Átdöfte egy férfi combját egy vadkan a Vadásánál
Budai Dávid
Csíkkarcfalva / 3 órája
Átadták a székelyföldi hokiakadémia orvosi és módszertani központját