Elszabadult az időgép a szentpéterfai farsangon

A szombati bál mintegy fél éve meghatározott témája a középkor, a fővédnök pedig Mátyás király volt. Ezen az estén az időgép mintegy kormányát vesztett hajó hánykódott a történelem viharain, néha követhetetlen irányokba. A sok-sok jelmez valóban a középkort mutatta keresztes vitézekkel, íjászokkal, lovagokkal és apródokkal, királynővel, dámákkal és udvarhölgyekkel, tengeri martalócokkal, boszorkánnyal, kivégzésre készülődő bakóval – a felsorolás korántsem teljes. Az előadásra vállalkozó önkéntes együttesek viszont nem feltétlenül ragaszkodtak az adott történelmi korszakhoz, sőt

A porondon elsőként egy ifjú hölgyekből toborzott együttes függönytánccal igyekezett misztikussá tenni a hangulatot, mintegy megalapozva a következő számok időutazását.

Az őket követő páros, az alapítványi bálok állandó szereplője a bitang Tibit kísérelte meg levenni a lábáról a néhai Psota Irén hangján énekelve, hogy „Mikor az ember nem mer sírni, akkor kacag” A közönség pedig szívből kacagott a páros utánozhatatlan humorú előadásmódján.

A Március 15. téri Szomszédok tévedésből ellenkező irányba indították időgépüket, és egy villanás alatt Darth Weder fehér szkafanderes csapatában találták magukat, ügyelve arra is, hogy az űröltözet a nemi hovatartozás felől ne hagyjon kétségeket. Miután tisztázódott a téves időirány, némi pálinkázás után haladéktalanul visszafordultak a középkor felé.

Amíg a Szomszédok a korrekciókon dolgoztak, bevánszorgott a porondra a 2016-ban 30. születésnapját ünnepelt Ljubicica kórus kivénhedt, mankókra, járókeretre támaszkodó meggörnyedt együttese, és énekelve panaszkodtak azon, hogy mennyire megöregedtek. A „Nyugdíjas show” egy pillanat alatt változott igazi show műsorrá, amint elhangzott a „meg a nézését, meg a járását” felkapott slágerszám. A „vénasszonyok” kamaszokat megszégyenítő csípőmozgásokat produkálva dalolták, hogy „szeretnék egy felest inni, a bánatomat elfeledni, szeretnék egy kicsit boldog lenni” majd mankóikat eldobva hatalmas tvisztelésbe kezdtek.

A nézők vastapsa kísérte a csípőjüket bőszen riszálva levonuló énekeseket.

A függönytáncosok visszatértek: egy csoport betegnek álcázott ifjú hölgy könnyfakasztó humorral szedte ízekre a mai magyar kórházi állapotokat.

Aztán jött megint a Szomszédok eszement száguldozása: Fülöp atya az 1200-as években az elhagyott utcagyerekekkel, Rómeó és Júlia erkély jelenete, Süsü sárkány elrabolja Rómeót, megjelennek a csörgősipkás udvari bolondok, hogy aztán valamennyien Kolumbusz Santa Maria hajójára szállva felfedezzék Amerikát.

A Szentpéterfai seniorok spanyol tánca sem nélkülözte a látványelemeket, a pazar jelmezeket, a gondosan válogatott zenét és természetesen a humort. A matador végül is leszúrta a feldühödött bikát, és a Carmen zenéjével zárult a mulatság előadás-sorozata.

És kezdődött a hajnalig tartó bál, amelyhez a talp alá valót három helyi zenekar: a Pinka Band, a Chungham és a Pinkica szolgáltatta. Horvát falu, horvát zene, horvát kóló, horvát közösség, méltóság, humor, igényesség, színvonal. Sűrítve egy estében, éjszakában, az Alapítványi bálban.