Kultúra

2010.05.18. 06:29

Érdekes programok a múzeumok világnapján

Kedden a múzeumok világnapja van. Ez alkalomból számos érdekes programot szervez a Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága a Savaria Múzeumban és a Vasi Múzeumfaluban.

Merklin Tímea

Az ünnepi rendezvénysorozat kedden 16.30-kor kezdődik a Savaria Múzeum főlépcsőházában. Kiállítás nyílik Horváth Ernő (1929-1990), a Savaria Múzeum természettudományi osztályának egykori vezetője halálának 20. évfordulója tiszteletére. A tárlat nem más, mint Simon Gyula szombathelyi grafikus által készített és kibővített Vas megye természettudósainak arcképcsarnoka, amelynek létrehozását anno még Horváth Ernő kezdeményezte. A tudósok közt csillagászok, orvosok, botanikusok is vannak a 16. századtól a 20. századig. Horváth Ernőre emlékezik: Pődör György ny. gimnáziumigazgató. Az eseményt méltatják: prof. dr. Kovács László és dr. Balogh Lajos. A kiállítást megnyitja: prof. dr. Veress Márton dékán.

A Savaria Múzeumban régóta fut a "Gyűjtemények gyűjteménye" program, ami a múzeumok és a magángyűjtők együttműködését kívánja elősegíteni. Ennek jegyében kedden 17 órakor a kőtárban "Határtalan gyűjtőszenvedély - magyar és osztrák grafika az 1970-es években" címmel válogatást mutatnak be Pittmann Lászlóné Mikó Ildikó és a Künstlerdorf Neumarkt an der Raab gyűjteményéből. Megnyitóbeszédet mond: Salamon Nándor művészeti író és Andreas Lehner művész, kiállításrendező. Gitáron közreműködik: Varga Péter (Cserga).

Szintén kedden 18.30-tól a díszteremben "Félúton túl - a savariai Iseum rekonstrukciójának munkálatai" címmel Sosztarits Ottó régész, az Iseum projekt régészeti vezetője tart vetített képes előadást, számba véve az elmúlt évek történéseit, annak érdekében, hogy jobban megismerhessük annak az útnak a legfontosabb stációit, amely majd az Iseum megújulásához, egy új muzeális kiállítóhely létrejöttéhez vezetnek. A kért műtárgyakat majd kölcsönszerződés keretében adja át a múzeum. A témához bevezetőt mond: dr. Ipkovich György, Szombathely polgármestere.

Szerdán a Vasi Múzeumfaluban májusi fásítás lesz 16.30-tól. A régi gyümölcstájfajták megőrzését és bemutatását célzó program keretében sor kerül a Kovács Gyula pórszombati erdész által oltott mintegy félszáz, elsősorban alma- és körtecsemete telepítésére. A facsemetéket Vas megye, az ausztriai Őrvidék és a szlovéniai Muravidék különböző településeiről érkező horvát, magyar, osztrák és szlovén általános iskolás gyermekek ültetik el, és fogadják jelképesen örökbe, melynek tényét a fa mellé helyezett tábla jelzi majd. Ez alkalomból hirdetik meg a "Településem gyümölcsfajtái" című pályázatot is. A vendégeket köszönti: dr. Nagy Zoltán megyei múzeumigazgató, az eseményt méltatja: Ambrus Lajos József Attila-díjas író, a Vasi Múzeumbarát Egylet elnöke.

A gyümölcsfacsemetéket bemutatja: Kovács Gyula erdész. A kísérő műsorban fellépnek: Bálint Éva és Szabó Tibor, a Weöres Sándor Színház művészei, a Boglya Együttes és a Paragvári Utcai Általános Iskola tanulói. Az ültetést szervező házigazda: dr. Balogh Lajos botanikus.

Az esemény védnöke: Majthényi László alelnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!