Ezt is elvittük magunkkal - Szeretnék érthetőbbé tenni Bartókot

Bár a péntek esti nyitányról és a szombati programokról lemaradtunk, vasárnap még megcsodálhattuk a Malom Látogatóközpontban nyílt kiállításokat: Ignac Meden szlovén képzőművész különleges képeit, P. Kézdi Anna fotóit, Jókai Lóránt rajzait és Székács Judit foltvarró alkotásait. Míg a családi gardróbból kikerült "rongyokból" megálmodott képek között sétáltunk, megakadt a szemünk egy fehér pólós kisfiún, aki az asztalnál a hegedűje mellett várakozott. Gyakorolj, mondta neki édesapja, majd eltűntek a függönnyel leválasztott hátsó teremben, ahonnan kisvártatva kiszűrődött a hegedűszó: igen, ilyen az, amikor Kelemen Barnabás Kossuth-díjas hegedűművész és kisfia, Gáspár gyakorolnak. A másik oldalról is beszökött a zene, ott Pál István Szalonna és bandája hangolt. Különös találkozás volt ez a sokat látott pajtában, ahol a Hagyományok Háza és a Magyar Állami Népi Együttes közös produkciójára gyűltek össze az emberek. Akik majdnem ugyanazt a műsort láthatták-hallhatták, amelyet tavaly ősszel a Zeneakadémia közönsége.

Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója nem kisebb dologra vállalkozott, mint hogy érthetőbbé, szerethetőbbé tegye Bartókot. A kétrészes produkcióban a népzene és a komolyzene különleges összeölelkezésének lehettünk tanúi. A Bartók-feldolgozásokban ugyanis - Pál Eszter, Navratil Andrea és a tüneményes Gera Dorka tolmácsolásában - úgy szólaltak meg a népdalok, ahogyan azokat Bartók Béla is hallhatta gyűjtőmunkája során. Zongorán Czébely Beáta és Borbély László játszott, hegedűn pedig Kelemen Barnabás, kisfia, Gazsi és Pál István Szalonna "feleseltek" egymásnak, míg a háttérben a "banda" asszisztált. A II. Rapszódiában például Pál István Szalonna népi hegedűn húzta a beágyazott népdalokat, a "hozzákomponált" részeket Kelemen Barnabás klasszikus hegedűn játszotta. Az is a játék része volt, amikor Kelemen Barnabás a színpadról fényképezett: a közönség hátsó sorára fókuszált, ahol felesége, Kokas Katalin Liszt Ferenc-díjas hegedűművész állt, karjában harmadik gyermekükkel, a hathetes Olgával.

Az utolsó népdalnál még azt hittük, a copfos Gera Dorka tiszta-gyönyörű hangját visszük magunkkal a pajtából, ahol a végén már a meg-meglebbenő piros-lila függönyök és az ablak alatti agyagvázában ágaskodó margaréták is Bartók táncát járták. De nem: ráadásként kaptuk még a Román népi táncokat, egy fergeteges örömjátékot a megkésett pünkösdvasárnapi ebéd elé. Szerintem odaföntről Bartók is mosolygott. És nem volt ezzel egyedül. Valamelyik felhőn ott könyökölhetett Nagy László Zsolt, a debreceni Csokonai Színház 2010-ben, harmincévesen elhunyt színésze, aki egy szegedi vendégelőadáson, játék közben, a színpadon halt meg. Kiss Gergely Máté mellett, aki a Virágzás napjain is bemutatott Jegesmedve című monodrámával állított emléket a színésztárs-barátnak. Hét évvel a tragédia után. Mert a gyászmunkához idő kell. Az időhöz pedig türelem. Ezt már Kollár-Klemencz Lászlótól tudhatjuk, aki önálló estjével és ahhoz igazított zenekarával először járt a környékünkön. A Rengeteg című albumára épülő műsor szép lezárása volt a napnak. Ezt is elvihettük magunkkal a virágzó Őrségből, 2017 pünkösdjén. ni