Kultúra

2016.01.08. 19:53

Fák rajzolódnak a festőművész ablakában

Az ember valószínűleg tényleg nem tehet többet, mint annyit, hogy jó energiákat gyűjt, vagyis olyan emberek társaságát keresi, akik már a létezésükkel is hozzájárulnak a világ fönnmaradásához.

Ölbei Lívia

Ilyenkor év elején, amikor a folytonosság és a bizonyosság érzete (az érzet megteremtése) legalább olyan fontos, mint az újrakezdés képességének és lehetőségének ígérete, alkalmasabb helyet ehhez a „gyűjtőmunkához” nem találhatnánk, mint Horváth János festőművész szombathelyi otthonát. Csupa finom szépség, csupa nyugalom, amely egy gazdag élet munkájára, meggondolt gondolatainak mozdíthatatlan hajósúlyára alapozódik. Polgári otthon, a szónak abban az értelmében, ahogy mondjuk Márai élt vele: az értékteremtés tisztelete és gyakorlata árad minden zugából. A roskadásig megrakott könyvespolcon József Attila bekeretezett fotója (az a fiatal, hetyke, kedves, petőfisen bizakodó), a közelében Thomas Mann; mindkettő olyan, mint valami szeretve őrzött családi fotográfia. És mindkettő az is, hiszen Horváth János és ők ugyanannak a famíliának a tagjai: úgy hívják, hogy európai kultúra. József Attila Thomas Mann üdvözlése című verse pedig akkor is jelen van itt, ha egyetlen sora se hangzik el: „(...) Az igazat mondd, ne csak a valódit.”

Horváth János, itt éppen életmű-bibliográfiája bemutatóján

A fölvillanó jellegzetes Horváth János-mosoly
Fotó: Szendi Péter

A Horváth János-képekre is érvényes ars poetica. Bár mostanában jóformán mást se csinál, mint olvas, mondja a házigazda mosolyogva, és előhozza Keresztury Dezső irodalmi képeskönyvét, amely ráadásul tárgynak is szép. Két összenyíló szoba határán áll még az eleven, földíszített fenyő: a házigazdának olyan kedves és olyan fontos Szalafőről való. Nem volt könnyű az Őrségből elutaztatni Szombathelyre, de megérte. Fa benn, és fák kinn: amióta Horváth Jánosék Szombathelyre költöztek, a festőművész gyakran áll oda egy bizonyos ablakhoz, elnézni a város közepén helyet találó darabka természetet, amint a házak, háztetők ritmusa összehangolódik a fák ritmusával. Csontváryt említi, aki a gácsi gyógyszertár ablakából nézett ki gyakran, hogy aztán rögzítse a látványt. Ő meg a szombathelyi belvárosban néz ki az ablakon (alig-mosoly), különösen szereti, ha lombtalan fákat lát: amikor megmutatkozik a faágak által kirajzolt szeszélyes szerkezet. A lomb - az más. Talán éppen ma lesz az ideje, hogy újra odaálljon, leterítse az ablak elé a nejlont, és a valódiból szép és igaz pasztellképet csináljon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!