Fekete Ernő öregdiákként a Nagy Lajos Gimnáziumban

Fekete Ernő Jászai-díjas érdemes művész régóta a budapesti Katona József Színház vezetőszínésze, rengeteget játszik. Ezekben a napokban A mennyekbe vágtató prolibusz címmel három éve bemutatott Weöres Sándor-estjével vendégeskedik a Weöres Sándor Színházban, és kedden két előadás után jó alkalom kínálkozott arra, hogy szelíden derűs tiszteletét tegye egykori iskolájában, a Nagy Lajos Gimnáziumban. Illetve ez az épület már nem az az épület, de soroljuk most az egyszer ezt az „átváltozást" is a színészekre és Weöres Sándor költészetére egyaránt oly jellemző metamorfózisok körébe, miközben a lényeg talán nem változik.

Fekete Ernő öregdiákként a Nagy Lajos Gimnáziumban. Fotó: Szendi Péter

Az esten egyrészt tanárok és gimnazisták, másrészt a Nagy Lajos Gimnázium Öregdiák Egyesület képviselői köszöntötték igazi kíváncsisággal, örömmel és büszkeséggel az 1990-ben érettségizett öregdiákot, aki az egykori iskolatárs, ma az NLG magyartanára, Hargitai Helga hívószavai nyomán (a hajdani megnyert Ki mit tud?-tól Sipos Csilla tanárnőig, aki osztályfőnökként támogatta tanítványa kreatív kezdeményezéseit) indult el az emlékezet ösvényein, ahol minden útjelző arról ad hírt, hogy jó volt itt diáknak lenni. És persze ezen az estén is mindenki Tibornak szólította Fekete Ernőt (a neve már foglalt volt a szakmában, ezért kellett változtatnia), elvégre – mint mondta – a hétköznapokban Tibornak hívja őt mindenki, aki ismeri és szereti. Különben pedig „az ég-sapkájú ember" képében érkezett: a kék kötött sapka a Weöres Sándor-esten is játszik. Persze kiderült, hogy ez nem „az", viszont ugyanolyan: premierajándék. És a titkos szándék szerint az esten el nem hangzó Weöres Sándor-versre utal, ahogy más versekre is – néhány más apró jel és kellék.

Balázsy Péter, az egyesület elnöke az NLG jelével látta el a vendéget: jelvénytűzés az öregdiáktól – az öregdiáknak.