Kultúra

2010.01.19. 15:59

Félnek az Avatartól a kínai hatóságok: csak 3D-s mozikban látható a film

A kínai cenzúra a 3D-s mozikba száműzte az Avatart - ezzel gyakorlatilag megölve az országos forgalmazást -, mivel az illetékesek attól tartanak, hogy a film története zavargásokra ösztönözheti a lakosságot.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

A Kína-szerte január eleje óta játszott film iránt akkora érdeklődés mutatkozott, hogy elemzők szerint könnyen túlléphette volna a bevételi rekordnak számító 500 millió jüant. A hét végén két Arany Glóbusz-díjat nyert szuperprodukció forgalmazását hagyományos és 3D-s verzióban is megkezdték, ám az ország mozijainak csak tíz százaléka alkalmas 3D-s vetítésre.
 
Egy hongkongi napilap, az Apple Daily azonban arról számolt be, hogy a Kínai Film Csoport, a külföldi filmek kizárólagos kínai forgalmazója arra utasította az ország mozijait, az Avatart csak a 3D-ben vetítő filmszínházban játsszák, a 2D-ben vetítő mozikban pedig egy Konfuciusz életéről szóló új hazafias filmet mutassanak be helyette - számolt be kedden a telegraph.co.uk.
 
A lépés egyik oka, hogy az illetékesek attól féltek, a hollywoodi film túl sok bevételt vesz el a hazai produkcióktól, másrészt a hatóságokat az is aggasztotta, hogy a film olyan párhuzamokat vetett fel, amelyek zavargásokhoz vezethetnek - írta a lap.

Az Avatar a Pandora bolygón játszódik, ahol az emberek el akarják űzni a bennszülött lakosságot, a navikat, hogy kitermelhessék az ősi lakóhelyük alatt húzódó páratlanul értékes ásványi kincseket. A hongkongi újság szerint a film sztorija az erőszakos kitelepítésekre emlékeztetheti a kínaiakat, és hasonló ellenállást válthat ki az érintettekből.

A kézenfekvő párhuzamokra kínai bloggerek és újságírók is rámutattak.

Az Apple Daily úgy értékelte, hogy az Avatart nyilvánvalóan politikai okokból cenzúrázta a Kínai Kommunista Párt Propaganda Bizottsága.

OLDALTÖRÉS: Halálra izgulta magát az Avatar egy nézője Tajvanon

Halálra izgulta magát az Avatar egy nézője Tajvanon

Halálra izgulta magát az Avatar egy nézője Tajvanon

Halálra izgulta magát az Avatar egy nézője Tajvanon


Szélütést kapott és kórházba került az Avatar című film miatt egy 42 éves tajvani férfi, aki nem sokkal később meg is halt - számolt be kedden a beteget kezelő egyik orvos. A magas vérnyomással küszködő beteg - akit csak Kuo néven emlegetett orvosa - a film egyik január eleji vetítése során rosszullétre panaszkodott, ezért kórházba szállították. Mire beértek vele az intézménybe, már eszméletlen volt. A férfi agyában vérömlenyt fedeztek fel, orvosa szerint a tüneteket a film által jelentett fokozott izgalmak válthatták ki. Kuo 11 nappal később meghalt.

Népszerű keresztnév lesz Avatar

Valószínűleg sok csecsemő kapja majd az Avatar nevet az Egyesült Államokban. Amerikában természetes jelenségnek számít, hogy sokan a legsikeresebb mozifilmek szereplőiről nevezik el az újszüllötteket. James Cameron világszerte sikert arató új sci-fije nyomán az amerikai mozirajongók körében máris az Avatar az egyik a legnépszerűbb név. A kasszasikerlistákat már ötödik hete vezető háromdimenziós alkotás vasárnap este elnyerte a legjobb filmnek járó Arany Glóbusz-díjat, és Cameron a legjobb rendező lett, ami nyilván újabb ösztönzés a mozirajongók számára, hogy gyerekeiket a film címe vagy valamelyik szereplője után nevezzék el.

Több pénzt, de kevesebb Oscart hozhat a film

Kasszasikerként megelőzheti az Avatar a mindenkori csúcstartó Titanicot, ám az Oscar-díjak terén nehezen veheti fel vele a versenyt - derül ki a The Hollywood Reporter elemzéséből. James Cameron ötödik hete játszott sci-fijének jegyeladásai világszerte máris meghaladták az 1,6 milliárd dollárt, s jó esélye van rá, hogy túlszárnyalja a rendező romantikus katasztrófafilmjének 1997-ben felállított, 1,84 milliárd dolláros abszolút bevételi rekordját.

A szakmai díjak azonban más lapra tartoznak. A decemberben beindult hollywoodi díjszezonban a Filmkritikusok Országos Testülete (National Board of Review) és az Amerikai Filmintézet (American Film Institute) is figyelmen kívül hagyta a 3D-s technikát megújító, hatalmas költségvetésű szuperprodukciót, és a hollywoodi színészcéh (Screen Actors Guild) sem vette fel a díjaira jelöltek közé az Avatar sztárjait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!