Kultúra

2010.07.19. 02:29

Garas Kálmán kiállítása a képtárban

Garas Kálmán évek óta nagyon jelen lévő, mégis rejtőzködő figyelemmel kíséri a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál eseményeit. Fotóiból a képtárban nyílt kiállítás.

Ölbei Lívia

Garas Kálmánnak - akit igazán nem kell bemutatni a közönségnek - nem ez az első, a Bartók Fesztiválhoz sok szálon kötődő tárlata; néhány évvel ezelőtt a 11-es Huszár úti Vitalitas Galériában láthattunk fesztiváli-szemináriumi fotóiból válogatást. Lám, most emelkedett a tét; és nőtt még a képek mérete is.

A képtári kiállítás nosztalgikus visszatekintés a korábbi fesztiválokra , mondja a programfüzet. Vagyis a fotóművész és a fotóriporter legjobb tulajdonságainak kell egyensúlyba kerülniük ezeken a képeken. Garas Kálmán a szó legmagasabb értelmében krónikás: mindenütt ott van, figyel, dokumentál. Munkájának legszebb paradoxona mégis talán abban fogható meg, hogy úgy kell minden pillanatban, intenzíven jelen lennie ezen a rendkívül érzékeny terepen - próbán, koncerten -, mintha nem is lenne ott. Az intimitás, a műhelymunka, az alkotás maga - mint születés és újjászületés - apró és súlyos pillanatai válnak láthatóvá, és válnak adandó alkalommal művészetté Garas Kálmán felvételein. Ahogy láthatóvá válik a múló idő is, a fesztiválon - egyáltalán: Szombathelyen - visszajáró vendégként megjelenő művészportrékon. Eötvös Péterről, a világhírű zeneszerzőről és karmesterről például az idén készült a legutóbbi, kiállított kép: tavaly itt volt a színházat (az operát) a középpontba emelő jubileumi Bartók Szemináriumon és Fesztiválon, aztán, már az évadban dolgozott a szombathelyi szimfonikusokkal. Lénye - nem csak a Garas-fotón - udvarias határozottságot, belső derűt, erőt és finomságot sugároz.

Úgy kell mindig jelen lennie, hogy észrevétlen legyen

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!