Fotó: Hunyady József / Fortapan/adományozó

Huszonöt éve hunyt el Fábri Zoltán

Hozzászólások

Díjazták a legjobbakat
Pogány Judit életműdíjat kapott a színikritikusoktól
turisztika / 3 perce
Kétszámjegyű is lehet idén az ágazat bővülése
Ebben jelentős szerep jut a hazai kereslet növekedésének.
Gyász
"Letészem a lantot Nyugodjék." /Arany/ Fájó szívvel tudatjuk, hogy PAPP ELEMÉRNÉ szül. Paál Rózsa volt sárvári és bajánsenyei lakos életének 89. évében csendesen elment. Hamvainak búcsúztatása 2019. szept. 25-én 10.30-kor lesz a sárvári városi temetőben. Gyászoló családja Zalaegerszeg, Nagykölked, Sárvár
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FÜZI PÉTER okleveles erdőmérnök hosszú és tartalmas életének 96. évében örökre lehunyta szemét. Életét szerető férjként élte, lányai unokái és dédunokái búcsúznak most tőle. Temetése 2019. szeptember 27-én, pénteken 11 órakor a Jáki úti temetőben, az érte mondott gyászmise 8 órakor a Székesegyház Madonna kápolnájában lesz. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
"Elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, De szívünkben él és örökre ott marad." Emlékezünk egyetlen gyermekünk IFJ. PEM JÁNOS halálának 1. évfordulóján. Bánatos szülei és lánya
Tisztelettel mondunk köszönetet a rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, a szentkirályi polgári körnek és mindazoknak, akik édesapánk PÉTERVÁRI VINCE gyászmiséjén részt vettek, utolsó útjára elkísérték, bánatunkban bármely módon együtt éreztek velünk. Gyászoló szerettei
"Csillag volt, mert szívből szeretett, S mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett. Mégis elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, De a szívünkben él, s örökre ott marad." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó férj, sógor, keresztapa, unokatestvér és rokon KULCSÁR TAMÁS életének 53. évében tragikus hirtelenséggel itt hagyott bennünket. Szeretett halottunkat szeptember 26-án, csütörtökön 11 órakor helyezzük örök nyugalomra a Jáki úti temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló felesége és családja
Érettségi találkozónk alkalmából szeretettel és kegyelettel emlékezünk elhunyt OSZTÁLYFŐNÖKÜKRE, TANÁRAINKRA OSZTÁLYTÁRSAINKRA. A SAVARIA Gimnázium 1964-ben érettségizett IV. B osztálya
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te nem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy drága jó édesapa, nagyapa, testvér, társ BÖRCZY LAJOS ENDRE (Nyugalmazott Határőr Főhadnagy) életének 69. évében szíve örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 27-én, pénteken 14 órakor a nemesládonyi temetőben lesz. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését! Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik mély gyászunkban bármely módon osztoznak. Gyászoló család Sárvár, Nemesládony
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk ÖZV. KOVÁCS IMRÉNÉ szül. Téczely Hedvig életének 95. évében elhunyt. Temetése 2019. szeptember 23-án, hétfőn, a 14 órakor kezdődő gyászmise után, 15 órakor lesz a szentgotthárdi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GERSTENBERGER JÓZSEFNÉ szül. Szivos Erzsébet életének 92. évében elhunyt. Temetése 2019. szeptember 24-én, kedden 15.45-kor lesz az ivánci temetőben. Gyászmise 15 órakor az ivánci templomban. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Gyászoló család
45 éves érettségi találkozónk alkalmából kegyelettel emlékezünk elhunyt TANÁRAINKRA és OSZTÁLYTÁRSAINKRA. Latinka Sándor Gépipari Szakközépiskola 1974-ben végzett IV/A osztálya
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BODÓ JENŐNÉ szül. Piriti Ilona 82 éves korában elhunyt. Temetése 2019. szeptember 24-én, kedden 17.30-kor lesz a Bérbaltavár-kisbéri temetőben, előtte 16.45-kor gyászmise a bérbaltavari templomban lesz. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Gyászoló család
"Dolgos keze, fájó szíve megpihenni tér, Emléke szívünkben örökké él!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, anyós és rokon ANTAL JÁNOSNÉ szül.: Szőke Mária 78 éves korában örökre megpihent. Temetése 2019.szeptember 24-én, kedden a 13,15-kor kezdődő gyászmisét követően, 14 órakor lesz a püspökmolnári temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SOMOGYI ALADÁR 69 éves korában elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2019. szeptember 23-án 15 órakor lesz az alsósági temetőben, evangélikus szertartás szerint. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik gyászunkban bármely módon osztoznak. Hálás köszönet a celldömölki belgyógyászati osztály dolgozóinak önzetlen munkájukért. A gyászoló család
"Nem vársz már bennünket ragyogó szemekkel, nem örülsz már nekünk szerető szíveddel. De abban reménykedünk, jó helyre mentél, hisz te a jónál is jobbat érdemeltél." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább édesanya, nagymama, dédimama, anyós, testvér és rokon ÖZV. MÓRICZ JÁNOSNÉ szül. Rácz Jolán életének 80. évében szerető szíve megszűnt értünk dobogni. Temetése 2019. szeptember 25-én, szerdán a 16.30 órai gyászmisét követően 17 órakor lesz Torony I. temetőjében. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ZÜGN TAMÁS nyugalmazott evangélikus lelkész életének 64. évében békességben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatására 2019. szeptember 27-én, pénteken 14 órakor a soproni evangélikus temetőben kerül sor. Kérjük kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
"Úgy mentél el, mint a madár, Elbúcsúzni sem tudtál. Tiéd a csend és a nyugalom. Te voltál a jóság és a szeretet, Téged elfeledni nem lehet." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KACZOR GÁBOR 72 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2019. szeptember 21-én, szombaton a 14 órakor kezdődő gyászmisét követően, 15 órakor lesz a vasvári temetőben. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését! Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"A világ vándora voltál, s most az egek országútját járod. Nézz vissza mosolyogva, ha szemünket könnyezni látod." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BERECZKY SZABOLCS PÉTER (Kabos) pápoci születésű lakos életének 41. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2019. 09. 24-én 14.30-kor lesz a Répcelaki temetőben. Gyászoló barátok, munkatársak
"Te, aki annyi szeretet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSÓKA MIHÁLY a MÁV Járműjavító Üzem nyugdíjasa életének 81. évében elhunyt. Hamvainak örök nyugalomra helyezése a Szalézi templomban 2019. szeptember 24-én, kedden a 15 órakor kezdődő szentmise után lesz a templom kriptájában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Szerető családja
Emlékezünk édesapám SZŰCS ISTVÁN halálának 2. évfordulóján. Leánya Marika és élettársa Lajos
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BALASSA JUDIT tanárnő életének 75. évében, hosszan tartó betegség következtében távozott tőlünk. Hamvait 2019. szeptember 27-én, pénteken 12.15-kor helyezzük örök nyugalomra a Jáki úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és bánatunkban osztoznak. Testvére Éva és a gyászoló család
nyugtalanító trend / 20 perce
Növekszik a haszonállatok ellenállóképessége a gyógyszerekkel szemben
fontos az étrend / 32 perce
Autizmust, figyelemzavart okozhat a koraterhességi vérszegénység
Gasztronómia / 44 perce
Szakácsversenyen keresik Magyarország Ételét
A javuló mutatók ellenére  / 59 perce
Átlagosan 11 másodperceként meghal egy csecsemő vagy egy terhes nő a világon
Kis Mozilla történelem / 1 órája
Felpörgött a Firefox böngésző
Elismerés / 1 órája
Életműdíjat ad Julie Andrewsnak az Amerikai Filmintézet