Kultúra

2014.05.27. 19:20

Banyó Gyula-emléktárlat a KMKK-galériában

Banyó Gyula művésztanár születésének 70. évfordulója alkalmából 70 év, 70 kép címmel látható emlékkiállítás a KMKK Móritz Sándor Galériájában.

Ölbei Lívia

Az idén posztumusz városi díjjal kitüntetett, tavaly elhunyt közismert celldömölki festőművész-tanár életpályáját tekinti át az emlékkiállítás, amelyet június 7-éig láthat a közönség a KMKK-ban. A tárlat megrendezésében Banyó Gyula családja működött közre. A művész Sömjénmihályfán született, 1987-től a a Kemenesaljai Alkotókör tagja volt. Önálló kiállítással 1989-ben mutatkozott be először. Tájképeinek hangulatát meghatározza a Kemenesalja és a dunántúli táj szelíd szépsége, Ság hegy-ábrázolásain az érdeklődésen és az alkotói kíváncsiságon túl az érzelmi kötődés is érződik. Kedvelt technikája az olaj.

A Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár Móritz Sándor Galériájában látható kiállításon a pálya sokfélesége és gazdagsága is megmutatkozik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!