Hú, a húzás megkezdődött! - A nyerő számok az olasz szalmakalap alatt

Eduardo De Filippo egyáltalán nem ismeretlen Magyarországon, mondja Réthly Attila, az előadás rendezője, aki néhány éve Kaposváron színre vitte már a Nem fizetek! című Eduardo De Filippo-komédiát (fordította Török Tamara). De nem olyan régen például a budapesti Radnóti Színház is műsorra tűzött egyet a 20. század jeles olasz – sőt, speciálisan nápolyi – szerző darabjai közül. Szóval Eduardo De Filippót magasan jegyzik, bár mondjuk Goldonit tényleg nem közelíti meg színházi népszerűségben.

Itt is, ott is a „kisember", a maga hétköznapian abszurd problémáival. És ha Jámbor Nándor (immár végzett színész!) néhány hete még Goldoni kőszegi Terecskéjén próbálta rávenni a hölgyeket, urakat (beleértve a közönséget is) egy kis szerencsejátékra, akkor Aglietiello, a mindenesfiú szerepében ad tippeket a gazdájának, Ferdinando úrnak: Mertz Tibornak. A készülő karneválszínházi előadásban minden egy nyertes lottószelvény körül forog. Ennél többet nem is kell mondani ahhoz, hogy a helyzet ismerős és átélhető legyen. Hányan sóhajtozunk szombat esténként, hányan esengünk lottószelvényt szorongatva a megváltásért. Eduardo De Filippo darabjában (majdnem) minden szám nyer, de az élet így se egyszerű: a nagy kérdés az, hogy kit illet valójában a nyeremény.

Fotó: Gombás Mónika/WSSz

A szerdai próbára (egyelőre még az Akacs 7. nagyszínpadán) éppen akkor érünk oda, amikor Sodró Eliza – Margherita, a szobalány szerepében – elsikítja magát, hogy most mondják be a nyerőszámokat. Hú, most van húzás. Izgalom, drukk, elszálló remények. Vagy mégsem.

1, 2, 3, 4... A világ legegyszerűbb, legszebb számsora, nem? (Mellesleg, a karneválszínházi darabtól függetlenül, Jordán Tamás bűvös számsora is pont így kezdődik.) Réthly Attila azt kéri, hogy nagyobb ribillió legyen, és ribillióban nincs is hiány. Bár ezen a ponton néhány percre mindenki elfeledkezik a nyerő számokról, mert színre lép egy mindennél gyönyörűbb nyeremény: Csonka Szilvia beköszön 7 hónapos csodálatos kislányával.

Aztán betoppan (vissza a darabba) Balogh János is, bizonyos Mario Bertolini szerepében, és boldogan közli: nyert! Úgyhogy most már eséllyel udvarolhat Ferdinandóék lányának, legalábbis ezt hiszi. Stellát Gonda Kata, a szombathelyi társulat új szerzeménye játssza (nyilván mindenki nyer vele).

Hogy Ferdinando Quagliuolo milyen alapon követeli magának a nyertes lottószelvényt, legyen a Karneválszínház meglepetése. Annyit   elmondhatunk, hogy a Nagy Kergetőzés koreográfiájának megtervezése komoly edzéssel ér föl. Elöl Mertz Tibor-Ferdinando a Mariótól elhappolt nyertes szelvénnyel, utána az egész díszes társaság. És közben csak szól, szól a zene: vérbő mediterrán dallamok, mintha nem is a WSSz nagytermében lennénk, hanem tényleg Itália kék ege alatt. (Na, majd a Megyeháza udvarán, élesben!)

Szóval fut Mertz Tibor (istenien fest az „olasz szalmakalapban" is), és fut utána a ház népe: Nagy Cili (Concetta, a felesége), Balogh János, Gonda Kata, Horváth Ákos, Endrődy Krisztián. Amikor a ház zegzugaiban (mire jó a színpadi ajtó!) eltűnnek a szemünk elől, végre egymásnak eshet a két tüsténkedő szerelmes: Aglitiello és Margherita. Jámbor Nándor és Sodró Eliza nyílt színi ölelkezése-csókolózása rendezői dicséretet ér: szépen dolgoznak a fiatalok. Ferdinando nem fárad, a szelvényt lobogtatva kiabálja, hogy nem fizet, akkor se fizet, a társaság pedig félholtan is ott liheg a nyomában. És megint elölről, és megint elölről, már nem is számoljuk.

Aztán Réthly Attila megkegyelmez, rövid szünetet rendel el. Ezzel a nagyszabású kergetőzéssel ér véget a Nem fizetek! első része.

A Nagy Lottósorsolás bemutatójával indul a karnevál. (A város egyik pontján római legionáriusok, a másikon nápolyi polgárok.) Az előadás díszlet- és jelmeztervezője Takács Lilla, a szereplők között föltűnik a nevezetteken kívül Németh Judit, Alberti Zsófi, Kálmánchelyi Zoltán és Jordán Tamás is. Ha valaki, akkor ő aztán tudja, hogy az élet: játék. De mekkora!