Testvérharc-workshop

2018.01.14. 14:59

Irány a Vaknyugat, avagy mire jó a színház?

Az fontosabb, hogy egyikük lelőtte a fatert, mint az, hogy nincsen csajuk. Martin McDonagh antihőseiről, a  Coleman testvérekről van szó, a celli Soltis Színház többszörös fesztiváldíjas előadásához drámapedagógiai program készül éppen. Három intenzív nap, tapasztalt színész-drámatanárok közreműködésével. 

Ölbei Lívia

Maradjunk mindenekelőtt annyiban, hogy a színház (Zsótér Sándor után szabadon) nem kikapcsolódást ígér, hanem inkább bekapcsolódást kíván. Főleg, ha – többnyire a tizenéves korosztálynak ajánlott – színházi nevelési előadásról van szó. A színházi nevelési előadás alapvető jellemzője, hogy a közönséget a szó szoros értelmében az események aktív részesévé, nemegyszer alakítójává teszi. A színházi nevelési előadás – miközben az esztétikai tényezőtől természetesen nem lehet eltekinteni – egy-egy jól megragadható problémát állít az érdeklődés homlokterébe (ez a fókusz). És miközben nagyon pontosan meg kell tervezni egy-egy ráhangoló, illetve levezető – vagy éppen a színpadi történések menetébe ékelt – foglalkozást, a színházi nevelési előadás ugyancsak alapvető jellemzője a szabadság: a gondolkodás szabadsága, a véleményformálás szabadsága, a mérlegelés szabadsága. Személyesség van, személyeskedés nincs; minősíteni tilos, kérdéseket fölvetni kötelező. Mert ebben a folyamatban a kérdéseknek muszáj fölvetődniük, hogy aztán velünk is maradjanak.

A celldömölki Soltis Lajos Színház színészei közül többen megszerezték a drámatanári képesítést, de nem elégednek meg ennyivel: nem akarják parlagon heverni hagyni, inkább fejleszteni – és főleg gyakorolni – szeretnék az elsajátított alaptudást. Ezért aztán úgy döntöttek, hogy három napra meghívják Celldömölkre a budapesti Káva Kulturális Műhely két tapasztalt színész-drámatanárát: workshopra, továbbképzésre. A húsz éve működő Káva önmeghatározása szerint olyan fórum, ahol a munka, a játék résztvevői (színészek, nézők, kutatók, drámatanárok, dramaturgok, rendezők) azt kutatják, hogy „mit jelent embernek lenni a jelen társadalmában, mi a viszonyunk az általunk felvetett emberi, erkölcsi, társadalmi kérdésekhez és problémákhoz”. A Káva a „résztvevő színházát” műveli, a TIE (Theatre in Education) tapasztalataira alapozva. A hosszú évek alatt kiérlelt, jellegzetes kávás működési mód szerint már az előadások is egy-egy pontosan megfogalmazott problémakör fölmutatására jönnek létre; vagyis az előadás és a hozzá tartozó foglalkozáscsomag szerves egységben, szimbiózisban születik meg. A Káva-ars poetica szerint a társulat működése nem más, mint „társadalmi beavatkozások sorozata”.

 

A Káva képviseletében Milák Melinda és Gyombolai Gábor érkezett három napra Celldömölkre – egy kis beavatkozásra. Az alaphelyzet most kicsit eltér a tipikus Káva-működéstől, hiszen ezúttal egy kész előadáshoz utólag születik meg a színházi nevelési program. Ez pedig a Soltis Színház fesztiválfődíjas bemutatója, a Vaknyugat (szerző: Martin McDonagh, rendező Nagy Péter István). Az isten háta mögötti kis ír faluban mintha nem volna más, csak elfojtás, rejtett bűn hátán rejtett bűn: a Coleman fivérek megállás nélkül marják egymást, miközben Welsh atya előbb az alkoholba fojtja tehetetlenségét, aztán különös-tragikus kísérletet tesz a megváltásra.

Gyombolai Gábor azt mondja, azzal az előfeltevéssel jöttek Cellbe, hogy jó élmény lesz – hiszen nem volt ismeretlen számukra a Soltis Színház, sejtették, hogy egy nyelvet beszélnek, akár színházról, akár a tágabb értelemben vett kultúráról van szó –; és nem is kellett csalódniuk. Az volt a kitűzött cél, hogy ebben a három napban elkészüljön egy háromlépcsős program – fölvezetés, előadás, levezetés –, vagy inkább a program modellje.

A Vaknyugat jó „alapanyag”, több éles problémát fölvet, ők ezúttal fókusznak a testvérharcot választották. Összeválogatták azokat a munkaformákat, amelyek alkalmasak lehetnek – „előtte, utána” – a probléma kibeszélésére, megbeszélésre. És ami a legfontosabb: megszületett a terv, amelynek a kipróbálásáig is eljutottak. Igaz, itt és most ők maguk „játszották” a középiskolásokat, akik remélhetőleg szívesen vesznek részt ebben a komoly és fölszabadító játékban. Most mindenesetre a színész-drámatanárok megpróbálták elképzelni, kitalálni, föltérképezni a lehetséges reakciókat. Vajon mit mond egy tizenéves a Coleman fivérek kapcsolatáról az előadás láttán? Meg úgy egyáltalán: a testvérkapcsolatról? (Káin, Ábel stb.) Fölvetődik, hogy a testvérek gyerekkorában történhetett valami; hogy az idősebb testvér különben is gyakran „köcsögösködik” a kisebbel; hogy talán azért marakodnak a Coleman testvérek, mert „nincs csajuk”. Bár az mégis fontosabb lehet ennél, hogy „egyikük lelőtte a fatert”. De akkor a másik miért falaz? Láthatólag mindenki boldogan adja a tizenévest (talán túlságosan is elengedik magukat, mert ebben a pillanatban jólesik játszani).

A végén ki-ki elemezi a saját foglalkozásvezetői teljesítményét. Gábor és Melinda nemcsak a „jó alaptónust” dicséri, hanem azt is, hogy valamennyien rálátnak önmagukra; innen lehet továbbfejlődni.

A Soltis Színház drámatanárai alaposan elfáradtak – „szellemlieg teljesen lezsibbadtam, korán elaludtam tegnap este” –, ez a munka tényleg teljes embert, koncentrált figyelmet kíván. De mind azt mondják: megérte! (Voltaképpen nem is számítottak arra, hogy ennyire igénybe veszi őket a workshop, mindenesetre nagyon élvezték.

A jól végzett munka örömével (de szép ez!) búcsúznak a „soltisosok” a „kávásoktól”. A csöndes celli estében most talán még szebben ragyog KMKK előtt, a Dr. Géfin téren a fényfüzérrel földíszített fenyő, mint eddig bármikor. A Soltis Színház Koptik Odó utcai kamaraépületében legközelebb február 25-én lesz műsoron a Vaknyugat, az előadásnak március elején a budapesti Mu Színházba van meghívása. És jó volna, ha a társulat színész-drámatanárai és a tizenéves közönség mielőbb élesben is kipróbálhatnák egymást: irány a Vaknyugat!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában