Kecskés Miklós, akinek a kép mindig fohász vagy ima

Nagy meglepetést okozott a Képzőművészeti Egyetem tanárai körében az a náluk született szakdolgozat, amelyet vasszécsenyi Varga Bernadett írt a Szombathelyen élő festőművészről, Kecskés Miklósról, mert nem tudták, hogy ilyen kaliberű alkotó él Vas megyében.

Kecskés Miklós 1984-ben diplomázott a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola rajz-matematika szakán, majd a Magyar Állami Operaház díszletfestője lett. 1986-1990 között Budapesten rajzot tanított és kiállításokat szervezett a Darus utcai Általános Iskolában. 1983-tól megszűnéséig tagja volt a Vasi Műhelynek. 1990-95 között a szombathelyi Derkovits Művészeti Szabadiskola tanáraként tanított. Jelenleg rokkantnyugdíjas, betegsége gyakori kezelést tesz szükségessé, már nem tud folyamatosan dolgozni. Egy időben galambokkal foglalkozott, sok örömet lelt bennük. 2006-ig számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt, ma már keveset hallani felőle, ezért is érdekes a budapesti egyetemen született szakdolgozat. Tíz évvel ezelőtt már egy szombathelyi hallgató, Szarka Péter is feldolgozta az életművet, Tóth Csaba festőművész volt a konzulense.

Kecskés Miklós természetelvű látással és festészettel indult, kitűnő tanára, Radnóti Kovács Árpád festőművész irányítása alatt. 1978-tól kezdett járni a Tisza menti művésztelepre, Mártélyra. Ebben az időben tájképeket (a tiszai árteret, erdőrészleteket), portrékat, fekvő aktokat festett. 1982 körül fordult az absztrakció felé foltokban való gondolkodásmóddal. Festett szakrális képeket, melyekhez élő modelleket alkalmazott, és a vallásos jelképek kincstárából válogatott anyagot. Szívesen festett szakrális tereket. Az evangélikus gyülekezet idősek otthona részére több szakrális képét odaajándékozta. Mivel főiskolás kora óta fizikai munkával is részt vett a savariai ásatásokon, mint gondolkodót is mélyen foglalkoztatta Szombathely története, hagyományai. Ezért legszebb épületeit, legközismertebb személyiségeit (Claudius, Szent Márton, Szily püspök), a római ásatások legismertebb tárgyait egy időben háttérként, vagy jelképesen alkalmazta.

Az önéletírásában így fogalmazott: „A festészet számomra nem hobbi, hanem a világhoz való viszonyom megfogalmazása. Ki merem mondani – akár kitűnően, akár gyengébben sikerül – a kép mindig fohász vagy ima számomra.”

A korai évek drámai-expresszív festészete után a gondolatiság lírai-expresszív területére lépett. Elkezdte úgy érezni, hogy az alkotómunkához nem elég a tehetség, hanem a világhoz való pozitív hozzáállás is szükséges, mert ha az nincs, csak külsődleges dolgokra pazaroljuk az energiánkat.

Portréfestészetében azt igyekszik megragadni az emberben, ami a „legeredendőbb”, a belső tartalom mögött meghúzódó meghatározhatatlan és kimondhatatlan alapként meghúzódó, rendezetlen ősvalamit, az ideát kereste. Ez a koncepció természetéből fakadóan nem tűrte a megszokott formákat. Az arcok elő-, illetve hátterében röntgenfelvételek jelentek meg. A modell számára meditációs objektumot jelentett, nem fényképszerű megjelenítést. A röntgenadaptációs kísérletekkel az idő és az ember viszonyát, a végességet kívánta láttatni.

Egy önéletrajzi elmélkedésében azt írta: „A jelenkorban, mint az ismeretes, visszafelé kell menni, és minél mélyebbről meríteni, hogy utána megindulhassunk előre... Amikor mindenki elfordult tőlem – mert volt ilyen idő – a kert végén üldögélve tűnődtem, hogy mit érdemes tennem ezután. Teljes tudattal gondoltam arra, hogy amit eddig csináltam, annak hátat fordítok egy életre. Ez a korszak másfél évig tartott, amitől elfordultam - a festészet - az élethivatásom volt, újra megfordult bennem. A Jóisten kegyelméből egyre több barátra, segítőre, jóakaróra, emberre találtam...”

A segítők – akik egyénileg teszik a mindennapokban, amit megtehetnek érte – szerencsére ma is kísérik az útját, és most összefognak érte. "A szelídek emlékezete" címmel (amely az alkotótól vett képcím) jótékonysági estet rendeznek a Weöres Sándor Színházban, a nehéz sorsú Kecskés Miklós, szombathelyi festőművész javára február 26-án 19 órától. Tóth Csaba festőművész méltatja Kecskés Miklós alkotói tevékenységét, majd műveinek képeit vetíti szövegeihez, amelyek Jordán Tamás és más színészek előadásában hangzanak el. A műsorban szerepet vállal Mérei Tamás csellóművész, aki zongorakísérettel játszik komolyzenei darabokat. Érkezik Vasvárról a Kármentő zenekar, amelynek tagja Sejber Mihály művész-tanár, aki Tóth Csabán kívül Kecskés Miklós másik állandó patrónusa. Az együttesben V. Németh Zsolt államtitkár bőgőzik ezen a fellépésükön is, mint mindig, a győrvári Nefelejcs Néptáncegyüttest kísérik. Műsorvezető: Oroszy Csaba festőművész.