Kultúra

2014.06.17. 16:35

Készül a Csodalámpa

Szombathely - Új bemutatóra készül a Mesebolt Bábszínház, habár az szezonnak vége: a Kőszegi Várszínházzal közösen mutatja be nyáron a Csodalámpa című Aladdin mesét, tudtuk meg a keddi évadzárón.

Merklin Tímea

6-7 éve volt már egy Aladdin mese, de itt van az új generáció, aki újra igényli a mesét. Ezúttal Szálinger Balázs elismert kortárs magyar író írja, Rumi László rendezi, Kőszegen mutatják be július 7-én. Ősszel pedig ezzel kezdheti az új évadot a bábszínház, beviszi a bérletes előadások közé is.

- Szezon végén nehéz beleállni a munkába, hiszen 361 előadásunk volt, három műszak, 7 színész vitte végig az embertelen mennyiségű munkát - tudjuk meg Kovács Gézától, a Mesebolt Bábszínház igazgatójától. - A színházunkat mindössze 17 fő működteti, miközben minden idők legtöbb előadását játszottuk az elmúlt évben. Megnövekedett az igény az előadásainkra vidéken is. A meglévő bérletsorozatok mellé átvettük a sportháztól a zenés gyermekszínházi bérletet, mi szervezzük az oladi bérletsorozatot.

Gondot okoz az MMIK műszaki állapota az állandó tetőbeázásokból következően, ahogy a lakók mondják, lehet, hogy az épület nem bír ki még egy telet.

Prikazovics Ferenc és Kovács Géza, a Mesebolt Bábszínház igazgatója az új mese bábmodelljeivel (Fotó: Zergi Borbála)

A Mesebolt azonban játszik tovább: egész nyáron fesztiválokon szerepelnek, a következő évadra pedig nyolc új előadást és egy foglalkoztató játékot terveznek. A kőszegi várszínházi Aladdin előadása után a nagy orosz drámaíró, Jevgenyij Svarc: Az elvarázsolt testvérek című darabját mutatják be. Színpadra áll a piszén pisze kölyökmackó, Vackor - Császár Erika játéka -, majd Milobedzka: A haza című darabját láthatjuk. 2015 tavaszán lesz Wilhelm Hauff mese, Tündér Lala Szabó Magdától, új mesér ír a Meseboltnak Varró Dániel. (Állítólag nehezen megy most a munka a foci VB miatt, mert Dani mindig a meccseket nézi.)

Újdonság lesz a középiskolásoknak készülő osztályterem színházi előadás az Iliászból, amellyel szeretnék megkönnyíteni a tanítást. Nem maradhat ki az évadból egy új pöttömszínházi produkció sem, ami azt mutatja meg, hogyan lehet együtt játszani a pici gyerekekkel. De új foglalkoztató játékkal is készülnek kapcsolódva a város programjaihoz Szent Márton életéből merítve.

Az évad végén Jeles András jön dolgozni a Meseboltba, hogy megrendezze itt felnőttek számára a József és testvéreit (mint ígérik, más lesz, mint a 2003-as, radikális és provokatív filmdráma (amely egyébként a következő évben a 35. Magyar Filmszemlén a Rendezői látvány díját kapta).

A Meseboltban folytatódik a következő évadban a hétvégi matinékon a más színházi műhelyeket bemutató sorozat. Vendég lesz újra Pályi János, a Ziranó Színház, a MárkusZínház, és ellátogat a szombathelyi gyerekekhez a Vaskakas, a Kabóca és a Vojtina Bábszínház is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!