Kultúra

2012.11.19. 17:10

Kicsi grand art

Szombathely - Üzenet a színrelépőknek címmel nyílt kiállítás Nógrádi Kiss Magdolna képzőművész ikonjaiból és tusrajzaiból a WSSz emeleti előterében: grand art, kicsiben.

Ölbei Lívia

Jordán Tamás színházigazgató köszöntője után Fábián László művészeti író "egy milánói galériást" idézve azzal ajánlotta Nógrádi Kiss Magdolna munkáit a közönség figyelmébe, hogy a jó művészet belső szükségszerűségből  fakad, élményt ad a szellemnek és a léleknek  és a tökéletesség inspirációja működteti. Fábián László megjegyezte:  a finom és érzékeny képek méretének  megnövelésével igazi, nem csak léptékében igazi  grand art megszületésének lehetne tanúja a közönség.  Nem véletlen, hogy éppen ő kapott felkérést a WSSz-tárlat megnyitására: jól ismeri a művészt, írt is róla. Például így: "Nógrádi Magdi papírképei grafikai méretükben is táblaképnek hatnak, szellemi léptékük emeli át őket ebbe a kategóriába, hogy meditációs objektumként, dekoratív látványként irányítsák a figyelmet az önállósult gondolatra, amely már kilép a történetből, a sztoriból, amit jelen minőségükben  még együttesen elmondanak - nevezetesen akár az ornamens születéséről, másképpen közelítve: az absztrakció útjáról, ettől is különbözve: figuratív és nonfiguratív szerves összefüggéséről, egyszóval: eredetről, minden komoly és érzékeny intellektuális vizsgálódás elsődleges tárgyáról, egyben konklúziójáról - (...)".

A Márkus Emília Terem előterében látható válogatás  a Színrelépők és az Üzenet című sorozat darabjait tartalmazza, így jött létre (a hely szellemének sugallatára) az Üzenet a színrelépőknek. Az ikonokból az öröklét arany-kék-vörös isteni derűje árad (az ikon: ablak), a fekete-fehér tusrajzokon az emberi  lélek árnyai viaskodnak. Muszáj elidőzni előttük. Aztán kezdődhet az öröklétbe átlendülő, derűs és kínzó Bohumil Hrabal-előadás.

 

Jegy az időtlenbe

"Az én figuráim többnyire  nem nélküli, arc nélküli lények, amelyek szándékaim szerint az időtlenség jegyeit hordozzák", írja-mondja Nógrádi Kiss Magdolna, aki  az alkotásban Dante nyomába ered, hogy az Isteni színjáték mintájára a  Poklot, a Purgatóriumot és a Paradicsomot bejárva megtisztítsa lelkét - a lelket.   

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!