Kivillanó részletek a  Pincében  – ez volt a harmadik szabad SZAVASZ

„Este láttuk amint az asszonyok lába között kinyiltak a virágok” – jut eszembe a Kassák-gondolat, amint leérek a lépcső aljára, s szemben állok a fotós Zergi Borbála finom erotikával fűszerezett aktjaival. Bazsarózsák között hófehér bőrű részek: csipkés bugyik, semlegessé kontraszttalanított törékeny ízületek, lábközök, ahonnan a lángoló szenvedély helyett piros pipacs bújik ki. – A meztelenség, a női vonalak – ez a téma mindig érdekelt, csak ezt nem lehet publikálni az interneten. A SZAVASZ viszont egy jó lehetőség, hiszen olyannyira underground, hogy itt ki lehet ilyet állítani – mondja Bori, aki egyébként már a kezdetektől fogva részt vesz a fesztiválon. Tavaly női melleket és gyümölcsöket fotózott – ez máshol megdöbbentő lenne, ám a SZAVASZ közönsége egészen máshogy néz ezekre az alkotásokra. A fotók csak a Pincében voltak megtekinthetők, ettől kuriózum ez – teszi hozzá Bori.

A háromnapos avantgárd élményeket Poprócsi Barnabásnak köszönhetjük, a köszöntést is ő mondja: „nem-volt, soha-nem-is-lesz formák, színek privát univerzumában, imitt, amott felbukkanó örvényben a bátrakat hívom alámerülésre, ráhagyatkozásra.” – kezdi. Bár sötét pincébe bújtunk, a lépcsőn még fénytörések segítik a tájékozódást, s lejjebb, a művészetek minden zugot fénnyel festenek meg. S vajon mekkora árnyékot tartanak a nagyok – gondoljunk Pollockra, Dalíra, Csontváryra. Az ő árnyékukból lehetséges kilépni?

Ez a három nap a megszokás embereire hideg vizet loccsant – mint mikor a reggeli ébresztőre már nincs szükség: kizökkent. Ha körbenézünk: ártatlan különbözőség. Szabad Szavasz. A falakon Zergi Borbála, Kaczmarski Ágnes, Herczeg Kinga, Szendrei Péter, Rasperger Dávid, Hegedüs Adrián és Poprócsi Barnabás alkotásai. Egyedi, egyszeri ez is. Bár a kép megmarad, a közeg, az idő változik körötte. Így csak az itt és mostban képes azt a kerek élményt adni, mely valahol a fülledt katarzissal incselkedik.

Igazi kuriózumok

Annuskához lépünk – újrahasznosít, avagy recyclingol, mert az most ugyebár menő. Kaczmarski Ágnes Annuska-sorozatának egy szeletével nemrég Oberwartban találkoztam – az idős néni ott éppen leégette a rizst. Hihetetlen. Most újrahasznosít. Mert az ugyebár menő. „Annuskát már elég régóta fotózom. Egy életvidám ismerős néni – kihagyhatatlan volt, hogy fotózzam, mert olyan atmoszferikus minden, ami körülveszi. A WS Színházban a Sztárcsinálókra készült Star-kiállításon is Annuska szerepelt. A sztárság világa számomra idegen – nagyon steril. Jobban szeretem a hétköznapokat feldolgozni. És valahogy adta magát, hogy az abroszt kiégeti és lepel lesz belőle. Valahogy szentté magasztosult benne” – meséli Ági a kiállított képről.

A tárlat tényleg igazi kuriózum: a Pince csak ilyenkor van nyitva – tavasszal, SZAVASZ-szal. A sötét helynek egyébként hatalmas fényt adnak a reflektorok, mintha a szabadban lennénk. Ám egy titkos függöny, titkos út még különleges zugba vezet: Stan Brakhage avantgárd kísérleti alkotásait vetítik. A kisfilmnek talán nevezhető látványok nem mindennapi módon készültek: Brakhage egyenesen a celluloid tekercseket festette meg, színes villanófényszerű hatást keltve mindezzel.

A merülés általában a víz alá, nem a föld alá vezet: de egy évben egyszer ezek a kortárs-avantgárd csodák megkívánják, hogy lemenjünk mélyre, nem csak térben. Hiszen ha saját magunkat nem tudjuk felszabadítani, akkor folyton a felszínre kell menni újabb adag levegőért.