Kultúra

2016.01.30. 12:37

Kóbor Zsóka elbájolta a közönségét

Folytatódik a Berzsenyi Könyvtárban a két évvel ezelőtt megkezdett „Bájoló” zenés irodalmiest-programsorozat. Legutóbb az első megszólalóval, a fiatal és szerfölött tehetséges Kóbor Zsókával beszélgetett Boros Ferenc, a könyvtár munkatársa.

Civil Tudósítónktól

Zsóka nagyon stílusosan Radnóti Miklós Bájoló versének megzenésített változatával, saját gitárkísérettel nyitotta a beszélgetős estet, majd Nagy Éva, a könyvtár igazgatónője köszöntötte a baráti körben megjelenteket.

Az est házigazdájának kérdésére – mikor és hogyan kezdődött az érettségi előtt álló gimnazista énekes-gitáros zenei pályafutása – Zsóka meglepő választ adott: a zenerajongó család hatására 8–9 évesen zongorázni kezdett, sőt, saját zongorát is kapott, de most már bevallhatja, hogy a billentyűs hangszert sosem tudta megszeretni.

Bátyja példáját követve jelentkezett a körmendi zeneiskolába, ahol 12 évesen kezdett el gitározni, majd tanára kezdeményezésére énekelni is. Pár évvel ezelőtt egy szülői munkaközösségi bálon lépett először nyilvánosság elé, három dalt énekelt saját gitárkísérettel, és akkor tudatosult benne: életcélja a zene, a zenélés. Ezt bizonyítandó énekelte el az est közönségének nagy tetszésére Leonard Cohen Hallelujah című gyönyörű dalát.

Egy másik kérdésre adott válaszból kiderült: Zsóka életében nagy változást hozott a szentgotthárdi Megacsillag-aranyérem. Akkor vált széles körben ismertté, azóta sok felkérést kap szereplésre különféle rendezvényeken. Néhány barátjával 2014-ben megalakította a Room5 zenekart, saját dalokat is énekelt, az együttes a tehetségkutatón különdíjat is nyert, de sajnos, ennek a korszaknak már vége.

Az est házigazdájának érdeklődésére Zsóka elmondta: bár szívesen hallgat „tomboló” zenét, ám igazán a melankolikus, lassú dalokat szereti, azokat énekli. Előfordul, hogy átformálja a szerzeményeket a saját stílusára, hangszínére, arra viszont nagyon ügyel, hogy megőrizze az eredeti stílust.

Szavait bizonyítandó elénekelte az Animals együttes már klasszikusnak számító „A felkelő nap háza” című dalát; nagy tapsot kapott érte.

Az irodalmi est vége felé meglepetésként hatott, amikor szóba került Zsóka legújabb szerelme, a képzőművészet, közelebbről is a festészet. Masszi Ferenc festőművésztől tanulja az ecsetvonásokat, a festészet titkait, és tehetségéről a vetített képek alapján a közönség is meggyőződhetett.

Végzős diákként Kóbor Zsókának hamarosan választania kell, melyik irányban tanuljon tovább, melyik szerelem fog győzni, a zene vagy a képzőművészet

A Bájoló-sorozat következő estjének vendége február 11-én délután öt órától Lutor Katalin egyetemi hallgató lesz: a saját verseit adja elő, és minden bizonnyal meggyőzi a közönségét arról, hogy irodalom nélkül lehet élni, de nem érdemes.

Tátrainé Kulcsár Irén

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!