Kultúra

2015.01.19. 14:20

Bennfentes - Csiribí, csiribá és a hókusz

Az elmúlt héten két rendezvényen járt a Bennfentes stábja. Ott voltunk Vásáry Tamás és a Savaria Szimfonikus Zenekar koncertjén, de részt vettünk Dragomán György új regényének bemutatóján is a Weöres Sándor Színházban.

A nagyon várt könyv


MÁGLYA Dragomán György szívesen beszél az írás természetéről. Az elmúlt kilenc esztendő: nekünk, olvasóknak a várakozás, neki az alkotás ideje volt. A közönségtalálkozó előtt interjút készítettem vele a Prémium Magazin számára, így csak néhány perce volt arra, hogy Jordán Tamás, a színház igazgatója megmutassa neki az épületet. Az író ugyanis először járt a házban.

Lyukasóra, lyukas kő, verskötet


DÍJÁTADÓ A szerzőt édesanyja kísérte el Szombathelyre. Dr. Dragománné Tiszai Katalin tanárnővel találkozni mindig jó. Ezen az estén egész távolról figyelte fiát, Dragomán György írót. Volt ideje arra is, hogy néhány kedves szóval köszöntse az érdeklődőket. Elmesélte a Lyukaskő-díj történetét. A nyertes a tényleg lyukas kő mellé egy Szabó T. Anna-kötetet is kapott.

Saját példánnyal jött


OLVASÓ Merklin Ferenc, a Kanizsai Dorottya Gimnázium tanára készséggel engedett kérésünknek: hagyta, hogy fotózzuk. Ugyan hivatása az irodalomhoz fűzi, mégis azt szereti leginkább, ha egy szöveget nem szakmai vizsgálat tárgyaként, inkább szenvedéllyel, a saját örömére olvashat. Szívesen megmutatta nekünk a regényt, amelyet a beszélgetés után dedikáltatott a szerzővel.

Kulisszák mögött


LESELKEDŐ Az elmúlt héten két rendezvényen járt a Bennfentes stábja. Ott voltunk Vásáry Tamás és a Savaria Szimfonikus Zenekar koncertjén, de részt vettünk Dragomán György új regényének bemutatóján is a Weöres Sándor Színházban. Vásáry Tamást a hangverseny előtt fényképeztük le. Nagy Bernadett hallgatta figyelmesen utasításait, hiszen ő lapozott neki a koncerten.

Csiribí, csiribá és a hókusz


MÁGUS Ki nem szeretett gyerekként halandzsázni? A szavak teremtette valóságnál sokkal izgalmasabb a titokzatos ismeretlen. Erről ki beszélhetne nagyobb átéléssel egy bűvésznél? Vásáry Tamás koncertje előtt nagy örömmel üdvözöltem a művészbejáró felől érkező Nagy Jonathant, akiről köztudomású, hogy munkaidőben képes félbevágni akár a képen látható Nagy Bernadettet is, csak hogy a közönséget ámulatba ejtse. Szerencsére az ifjú hölgy mindig sértetlenül hajolhat meg a közönség előtt. A trükk titkát soha nem leplezné le, még előttünk sem.

Egy szép kis este


RAJONGÓ Az iQor Global Services Hungary Kft. HR-generalistája, Nagy Enikő rajongója a Savaria Szimfonikus Zenekarnak. Külön öröm számára, ha Vásáry Tamás a zongorához ül. Nagy tisztelője a művésznek.

Mindig jut idő családi programra

EST  A koncert előtt örökítettük meg ezt a szép pillanatot. Prikazovics Ferenc, a Mesebolt Bábszínház igazgatóhelyettese lányával, Prikazovics Júliával mosolyog a Bennfentes fényképezőgépe előtt. Ferencet sokan ismerhetik a televízióból és különböző rendezvényekről. Ez az este azonban az önfeledt kikapcsolódásról szólt. Julcsi is muzsikál, hangszere a fuvola. Előfordult már, hogy édesapjával együtt konferált egy rendezvényen. Nem csoda, hiszen nemrég Kazinczy-díjjal jutalmazták.

Ha nem dirigálja, hallgatja őket

KARMESTER Vásáry Tamás zongoraművész Schubert-estjére Petró János karnagy is kíváncsi volt. A Savaria Szimfonikus Zenekar alapító-igazgatója rendszeres vendég a Bartók Teremben. Ha éppen nem dirigálja a zenekart, akkor figyelmes hallgatóként vesz részt a hangversenyeken. Találkozásunkkor rendkívül elegáns volt, lazán egy fehér sálat kerített a nyakába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!