Kultúra

2017.07.20. 17:50

Szöktetés a szerájból, két részben

SZOMBATHELY - Mozart neve elválaszthatatlan az Iseumi Játékoktól. Anno, az 1960-as évek közepén A varázsfuvolával kezdődött ennek a nagy ívű zenei eseménysorozatnak a története. Soha jobb kezdetet, hiszen Mozart tényleg a zeneszerzés máig meghatározó zsenije, az operairodalom megkerülhetetlen figurája.

Pintér Viktória

Most újra az ő operája éled meg az ókori oszlopok között. Idén a Szöktetés a szerájból című darabot láthatja a közönség a nyitónapon, ma este. A 21. században, a technikai őrületek világában nagyon kell tudni azt, hogy miképpen lehet párbeszédképessé tenni egy több mint kétszáz éves művet. Hábetler András, az opera rendezője, nem mellesleg operaénekes láthatóan tudja, mit csinál. Aktualizálja a szöveget, újragondolja a grandiózus mű kereteit. Vagyis dolgozik azzal az anyaggal, amelyet Mozart ránk hagyott.

- Az opera műfaja, ha belegondolunk, természetéből fakadóan emberközeli. Komplex műfaj, amely az embernek fontos dolgokat, a zenét és a szerepjátékot összegzi - meséli Kiss Barna, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója. A Szöktetés is a szerelemről, a hűségről és a szabadságról beszél. Egyik nélkül sem lehet élni. Vagy ha lehet is, akkor sem érdemes. Hábetler András rendezése messzemenően nézőbarát. Beavató jellege van. Megmutatja a nézőnek, hogyan lehet nemcsak hallgatni, hanem hallani is az opera zenéjét. A történetbe ugyanis beleszövi az opera világát, megmutatja a hang születését, kitárja a műhely ajtaját. És milyen jó, amikor a műfaj így odafordul az emberhez. Beszélget a nézővel, nem hagyja magára. Külön jót tesz ennek a nézőközpontú rendezésnek a szabad levegő. Az iseumi térben a személyesség, a színpadközeliség adott, nem feszélyezik a befogadást merev falak.

Finisben. Kiss Barna, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója az Iseumi Játékok helyszínén Fotó: Nagy Jácint

A darab elrugaszkodik az alapszövegtől, hiszen Szelim pasát művészetpártoló uralkodóként mutatja be. Olyan személyként, aki az élet egyetlen módjának a művészet általi létezés kizárólagosságát tartja. Maga köré gyűjti az operát és még az udvartartást is castingolja. (Akárcsak a rendező, aki a karmesternek, Szennai Kálmánnak is szerepet adott a darabban.) Vagyis mindenkinek munkaköri leírása a dalolás, vére a zene.

És ha már keleten vagyunk, a keleti világ ízét a Mira Orient Art hastáncművészei idézik meg. Ezt az összművészeti, izgalmasan impulzív közeget íveli át egy mélyen hiteles pedagógia. A pasa ugyanis hisz azokban, akik énekelni akarnak. Ez a bizalom, a pozitív megerősítés lassan előhívja mindenkiből a művészt. Mert miből, ha nem a másik általi visszajelzésből találhatunk legjobb önmagunkra?

A zenének hatalmas tisztelete van az Iseum világában. Kiss Barna kiemelte, hogy az összes zenei program élő zenés, vagyis a néző a zene elevenjével találkozhat az eseményeken.

A Szöktetés a szerájból tehát csak a kezdet. Érkezik az Experidance Produkció, akik az Omega zenéjére készítettek musicalt, Gyöngyhajú lány balladája főcímmel. Az Iseumi Játékok egyik nagy vonzereje, hogy az egyes produkciókban is hihetetlen változatosságot mutatnak fel. Táncművészek és ismert musicalszínészek mutatják meg a zene alfáját és omegáját. Itt lesz Koós Réka színész, énekesnő, akit már ismerősként köszönthet a szombathelyi közönség. De elegyül, házasodik, ismerkedik a rock és a szimfonikus hangzás is. Az izgalmasnak ígérkező produkciót Rock-Symphonynak nevezték el a szervezők. Olyan örökérvényű dalok kapnak új köntöst, mint a
Deep Purple, a Guns N Roses, a Bon Jovi, a Led Zeppelin, a Queen slágerei. Végül Szombathelyig repül Bogányi Gergely és kétlábú zongorája, elhozva a zenei űridőt. Chopin- és Liszt-darabokat előcsalva mutatja meg, miképpen festi át a futurizmus az ókori köveket. Fortuna adjon jó időt a játékoknak!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!