Küzdeni erőnk szerint – A mi osztályunk előtt van egy különös kiállítás

„Az osztani ige igekötőkkel bővített változatai, illetve a belőle képzett névszók legalább harmincféle jelentéssel bírnak, gondoljunk csak az osztódás, az osztalék, az oszthatatlan és kiváltképp az osztály szóra. Ez utóbbit önmagában is több mint húszféle értelemben használjuk a mindennapi életben", mondta Feiszt György levéltáros A mi osztályunk-tárlat megnyitóján, aztán Gothár Péter Megáll az idő című klasszikusát emlegetve megjegyezte: „a mi osztályunk-érzés" akkor tudatosodott benne, amikor a Gothár-mozit anno először megnézte.

Osztálytalálkozó. STG IV/A 1961-1965. Balról jobbra az 50 éves találkozón: Dévaj Ágnes, Illés László, T.-né Horváth Ilona, Molnár Tamás, dr. Dévaj Hedvig (kísérő), Berta Gábor, Mné Pócza Erzsébet, Biczó Antal, Csempeszné Gabriella (feleség), Csempesz János, Jakitsné Papp Rozália, Vass György

A mi osztályunk-bemutatót kísérő kiállítás úgy jött létre, hogy a WSSz által fölkért szombathelyi fotósok előzetesen megkapták a készülő előadás szinopszisát: az így támadt benyomásaikat fogalmazták fotóvá. A Slozodiabek-darab a lengyelországi Jedwabnéban 1941. július 10-én a helyiek által végbevitt pogromot helyezi az események gyújtópontjába, végigkísérve egy osztály élettörténetét: ezer árnyalatban fölmutatva, észrevétlenül egyetemessé tágítva „a mi osztályunk-érzés" színét és visszáját, pozitívját és negatívját: „Az osztálytársak a hazugságok, árulások, bűnök, menekülések, megalkuvások, szégyenek, gyógyíthatatlan traumák stigmáját osztják és viselik. Látjuk a lengyelek és zsidók között elsősorban vallási alapokon dúló gyilkos indulatokat, miközben érzékeljük, hogy ezek a konfliktusok semmiben sem különböznek a mi közelmúltunk történelmében is megtapasztalt, vagy akár a napjainkban a migránsokkal kapcsolatos reakcióktól."

Lyukasóra 1961-ben

Feiszt György ajánlásával néztük meg a kiállítást, amely mintha a létével demonstrálná a nagy kérdést (amelyre most a Saul fia adott nagyon erős választ), hogy miképpen beszélhető el (elbeszélhető-e), miképpen ábrázolható (ábrázolható-e) az ábrázolhatatlan. A szombathelyi fotósok, úgy tűnik, nem nagyon merészkedtek tovább a megszokott toposzoknál. Van azonban a tárlaton két kivétel. Az egyik kivétel Lukáts Andor, A mi osztályunk-előadás rendezője: az ő fotóin finom egyensúlyban van konkrétum és absztrakció, az ábrázolhatatlan ábrázolása maga a plasztikus hiány. A másik kivétel Garas Kálmáné: ő a régi iskolai fotó („Lyukasóra") a saját 50 éves érettségi találkozóján készült fotót hozta el a kiállításra. A mi osztályunk megint csak így válik nagyon konkréttá, de így érezzük meg a távlatait is. Ahogy megáll – és ahogy múlik az idő. Jelen van az ábrázolhatatlan – és jelen van az ábrázolható. A felelősség pedig a miénk: végső soron egyenként.