Zeneünnep Romániában

2018.05.15. 16:07

Magyar komolyzenei „all star-csapat” Bukarestben

A Magyar Zene Fesztivál idén Kodály Zoltán munkásságáról szól, de felcsendülnek Liszt, Bartók, Dohnányi és a Hollywoodot is meghódító Rózsa Miklós művei is.

A hétfőtől csütörtökig tartó, 14. Magyar Zene Fesztiválon, melyet a Balassi Intézet bukaresti központja szervez, fiatal előadóművészek vesznek részt. A rendezvénysorozat célja, hogy magyar zeneműveket népszerűsítsen. Az ifjú zenészek zsűri előtt mérik össze tudásukat, és kötelező módon magyar zeneműveket is előadnak. A fesztivál győztesei a Balassi Intézet hálózati együttműködésének köszönhetően Londonban, Párizsban, a Római Magyar Akadémián, valamint a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen kapnak majd koncertlehetőséget.

Az idei esemény újdonságai közé tartozik Zarándy Ákos zeneszerző kimondottan a fesztiválra írt, Fragmenta csikiensia című darabja, illetve az, hogy a Ben Hur című film zenéjét is szerző Rózsa Miklós műveit, köztük két hegedűre írt szonátáját is hallhatja majd a közönség.

Liszt Ferenc, Bartók Béla és Kodály Zoltán művei mellett műsoron szerepel Nógrádi Péter Fuvallat című műve, Doppler Ferenc Magyar fantáziája, valamint Dohnányi Ernő Keringő négykezes zongorára című műve. A záróünnepségen a Zeneakadémia két hallgatója, Kurgyis András és Várallyay Kinga is fellép.

Borítókép: Illusztráció. Forrás: Flickr.com / Oleg Volovik / CC BY-NC-ND 2.0

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!