mozgókép

2018.03.20. 21:38

Már diákfilmeket is várnak a Savaria Filmszemlére

Idén is megrendezik a szombathelyi Savaria Filmszemlét. Május 23-a és 25-e között az Agora filmszínházba várják a mozgókép szerelmeseit, és ezzel egyidőben a TIT Vas Megyei Egyesületének konferenciatermében neves szakemberek tartanak előadásokat.

SZMK

Dr. Puskás Tivadar és Lovass Tibor a sajtótájékoztatón Fotó: szombathely.hu/Cseh Gábor

Eddig 150 alkotás érkezett, tízzel több, mint tavaly. Harmincnégy hazai település mellett rendkívül aktívak a külhoni magyarok is, akik Romániából, Szerbiából, Szlovéniából, Szlovákiából, valamint a Kárpátaljáról is küldtek pályamunkákat. A nevezési határidő március 25-én jár le.

– Testvérvárosaink közül érdeklődtek a kínai Jentajból, az izraeli Ramat Ganból, a németországi Kaufbeurenből, sőt Lappeenrantaból, Finnországból is. Lassacskán a Savaria Filmszemle nemzetközi filmszemlévé válik – fogalmazott dr. Puskás Tivadar polgármester.

A 2 millió forintos összdíjazású szemle zsűrijében olyan szaktekintélyek foglalnak helyet, mint Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező, Rofusz Ferenc Oscar-, Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, valamint András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező. A dokumentum-, játékfilm és filmetűd mellett idén már a fiatalabbakat is próbálják megszólítani, ezért a szervezők diákfilmeket is várnak. Az esemény megálmodója és hajtómotorja, a Szombathelyi Médiaközpont ügyvezető igazgatója, Lovass Tibor elmondta, hogy egy diákfilm három-négy tehetséges fiatal fejében születik meg, és ők maguk az alkotók. Az elkészült munkák többsége zseniális, ezért is foglalkoznak a konferencián külön azzal a témával, „hogyan tovább diákfilmezés?”, azaz milyen lehetőségek vannak a diákfilmkészítésben a jövőben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!