Kultúra

2010.10.24. 14:01

Matók Leó költeményei kincset érnek az utókor számára

Matók Leó Jaj lett itt a jóknak című verseskötetéből a fiatalon elhunyt költő tragikus életútját, valamint a korabeli hazafias- és lírai költészetét követhetjük végig.

Prófusz Péter

Matók Leót huszonhárom évesen, koncepciós perben ítélték el, és végezték ki 1951-ben. Mártírhalálának 59. évfordulója után néhány nappal  jelent meg verseskötete, amely a Jaj lett itt a jóknak címet viseli. 

A kötet bemutatóján elsőként dr. Gyurácz Ferenc, a kiadó nevében köszöntötte a vendégeket. Ezt követően dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere emlékezett a fiatalon elhunyt költőre. Mint elmondta: Matók Leó emblematikus figurája volt a városnak, mégis méltatlanul kevesen emlékeznek a nevére, a kötet ezért  is nagy kincs.   

Majd prof. dr. Széll Kálmán, a költő egykori bajtársa mesélt Matók Leóhoz fűződő barátságáról, a költő életéről és verseiről. A kötet Matók Leó kéziratban fennmaradt verseinek majdnem minden darabját tartalmazza. Ahogy dr. Széll Kálmán fogalmazott: a fiatal költő ígéretes pályafutás előtt állt, és életének éppen azon szakasza következhetett volna, amelyben  költészete kiteljesedik.

A korabeli történelmi szituáció azonban nem adott lehetőséget arra, hogy ez megvalósuljon. Matók Leó ifjúkori költeményeit a máig Szombathelyen élő hozzátartozói őrizték meg. A könyvből megismerhetjük a kor sötét időszakának  áldozatát,  a katona-költő eszmei hátterét, valamint lelkének titkait és érzéseit  is.Versei a korabeli hazafias és magánéleti líra szemléletes darabjai.

A költő életének lezárulása is szimbolikus, hiszen miután visszavonta a korábban erőszakkal kikényszerített vallomását, az utolsó szó jogán egy a szebb jövőben reménykedő négysoros versét szavalta el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!