Kultúra

2011.01.08. 14:41

Médiatörvény - Fellegi: nem a jogszabályt, hanem a kommunikációját rontottuk el

Fellegi Tamás szerint a médiatörvény "rendben van": a jogszabályt nem, hanem annak kommunikációs kezelését rontották el, különösen a törvény elfogadása körüli időszakban.

MTI

A nemzeti fejlesztési miniszter ezt azután nyilatkozta szombaton az MTI-nek, hogy a brit hetilap, az Economist véleményblogja - magyar hírportálok ismertetése szerint - azt írta: az egyik magyar miniszter egy protokollvacsorán a desszertnél vulgáris kifejezést használva azt mondta a külföldi újságíróknak, hogy elrontották a médiatörvényt.
   
Fellegi Tamás ezzel összefüggésben az MTI-nek kifejtette: csütörtök este egy budapesti étteremben vacsorát adtak a Brüsszelből érkezett újságíróknak. A rendezvény maga két részből állt, egy sajtóértekezletből és a vacsorából. Az értekezleten alapjában véve a magyar EU-elnökségről volt szó, majd a vacsoraasztalnál szóba került a médiatörvény is, amellyel kapcsolatban az újságírók számos kérdést megfogalmaztak. A tárcavezető szerint nagyon őszinte, nyílt beszélgetés volt, amelynek során az újságírók több ponton ellenvéleményt fogalmaztak meg, ő azonban megismételte, amit Orbán Viktor kormányfő aznap délelőtt már elmondott a nemzetközi sajtó előtt az ügyben. (A miniszterelnök kijelentette: a médiatörvénnyel kapcsolatban Magyarország az Európai Unió bármilyen eljárását elfogadja, hiszen tagja az EU-nak, viszont ragaszkodik a diszkriminációmentességhez.)
   
A beszélgetés során - folytatta Fellegi Tamás - elhangzott az a kérdés is, hogyha ennyire pozitív az álláspontja a médiatörvényről, hogyan alakulhatott ki a mostani helyzet. Erre válaszul a miniszter - mint felidézte - azt mondta: a médiatörvény szerinte rendben van, amit "nagyon csúnyán elrontottunk, az gyakorlatilag ennek a kommunikációs kezelése volt. (...) Nem voltunk elég ügyesek, aktívak abban, hogy ne hagyjuk ebbe a háborús logikába belecsúszni a kérdést". Véleménye szerint különösen a médiatörvény elfogadása körüli időszak hetében nem voltak elég aktívak. "Nem a médiatörvényt rontottuk el, hanem a helyzet kezelését abban a fázisban" - tette hozzá, megjegyezve, hogy szerinte nem tettek meg mindent azért, hogy megfelelően ismertessék a szándékaikat.
   
Ehhez képest az, ami megjelent az Economist véleményblogjában, azt a látszatot kelti, "mintha én a vacsora elején még támogattam volna a médiatörvényt, majd a vacsora végére, mire elértünk a desszertborhoz, már azt mondtam, elrontottuk. Ez nem igaz" - jelentette ki a fejlesztési miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!